|
Megegyezés vagy harc Csütörtökön folytatódnak a tárgyalások a
Dunaferr Acélművek Kft. és a Mészkő és Dolomit
Kft. között. Mind a két félben meg van az
eltökéltség arra, hogy a folyamatot még a
hét vége előtt le is zárják. Ha nem történik
megegyezés, várhatóan nem kis vihar törhet
ki.
A Mészkő és Dolomit Kft.
ügyvezető igazgatója, Zarándok János, ahogy azt megírtuk, tegnap tárgyalt a Dunaferr Acélművek Kft.-vel
a dolomitszállítások folytatásáról. A DO
kérdésére megerősítette: közeledtek az álláspontok,
csütörtökön folytatják a tárgyalást, reméli,
hogy sikerül megegyezésre jutni, és már pénteken
indulhatnak a június 1-jén leállított dolomitszállítások.
Amennyiben nem így alakulnának az események,
bírósághoz fordulnak, hiszen - az ügyvezető
szerint - teljesen jogszerű szerződésük van
a Dunaferr-rel a beszállításra 2009-ig, és
ez a dokumentum súlyos kötbért állapít meg
(a bányatársaság szerint ennek összege akár
6 milliárdot is kitehet) arra az esetre,
ha valamelyik fél megszegi a megállapodást.
Már csak amiatt is elkerülhetetlen, hogy
érvényt szerezzenek igazuknak - fogalmazott
az ügyvezető -, mert a kft. gazdálkodásában
a Dunaferr számára történő beszállítások
(dolomit és mészkő) több mint egymilliárdos,
jelentős arányt megjelenítő tételt tesznek
ki. És ennek a piacnak az elvesztése mindenképpen
elbocsátásokat hozna, mely alvállalkozóikat
is beleértve mintegy négyszáz családot érintene,
végső esetben az ügyvezető megindítaná a
társaság végelszámolását.
A Dunaferr vezetői a
tárgyalások lezártáig nem hajlandóak válaszolni
kérdéseinkre, azonban bírjuk ígéretüket:
a jövő hét elején részletesen beszámolnak
az ügy részleteiről. Tehát részükről is meg
van az eltökéltség az egyre szövevényesebb
ügy lezárására. A DO-nak Zarándok János számos
olyan részlettel szolgált, amelyek igazolni
látszanak a Mészkő és Dolomit Kft. igazát,
és azt, hogy a történések az Orbán-család
gazdagodását célozzák. (Ezeknek a részleteknek
jó része, továbbiakkal kiegészülve megjelent
ma a Népszabadságban és a TV2-höz tartozó Korridoron), ugyanakkor háttér információink szerint
a Dunaferrnél bizonyos dolgokat egészen máshogy
tudnak, és ezek akár az egész prekoncepciót
boríthatják. Érdemes tehát megvárni: megegyezés
lesz-e, vagy harc. Ha az előbbi: nem lesz
könnyű utólag (sem) tisztán látni. Ha az
utóbbi, kemény sárdobálás indul, melyre a
bíróság tesz majd pontot (jogszerűt és talán
igazságosat). De végre (reméljük) mind a
két fél megnyilatkozik, dokumentumaival egyetemben. K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)

|