július 12. (csütörtök) 11:02


Lopás, betörés - zsinórban

Messziről nézve van abban valami szolid báj, hogy egyre gyakrabban jegyezhetjük bűnügyi krónikánk aranylapjára: a tettes sorozatban követte el bűncselekményét. Most is ilyen esetek kérik az iniciálét.

     Volt ugyan néhány önmagában álló cselekmény - Pusztaszabolcson például egy családi ház melléképületéből permetezőgép, valamint három jól tojó tyúk tűnt el (nyolcezres a sár) -, de két „zsinóros" eset is szerepel a rendőrségi jelentésben. A Bartók Béla úton két szomszédos lakást törtek fel fényes nappal ismeretlen elkövetők, tájékoztatta a DO-t R. Szabó Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa: az egyik otthont sikerült kikutatni a tolvajoknak (negyvenezer forint értékben tűnt el aranyékszer és készpénz), a másik lakásban élő - és a kánikula elől csöndes kora délutáni sziesztába menekülő - lakók azonban felriadtak a motozásra. A betörő dolgavégezetlenül - és meglehetős sietséggel - távozott. Nagyobb szerencsével jártaz a betörő, aki a Gagarin téren ténykedett: két harmadik emeleti lakást „csinált meg" az ismeretlen elkövető, az egyikből százötvenezer, a másikból százezer HUF értékű zsákmány (itt is: arany és kápé) származott. A tettes húsz-húszezer forint rongálási kárral tetézte a bajt.
     A nagy meleg kiváltotta bágyadtságot/figyelmetlenséget kihasználva aktivizálódtak a tolvajok is. A Verebély út egyik irodájából pénztárcát vitt el a besurranó tolvaj - ötvenkétezer magyar egység a kár -, a Lajos király körúti óvoda őrizetlenül hagyott csoportszobájából szintén pénztárcát vitt el az ismeretlen szarka. A tárcában a pénz mellett egy arany nyaklánc is volt - a kár ötvenhétezer forint.

(Dunaújváros Online Hírek)


Vissza