augusztus 29. (szerda) 18:00

Folytatódik a torlódás

A dunaföldvári hídon akadálytalanul halad át a forgalom, kivéve, ha a torlódás következtében már ott áll a sor: a Solt felé vezető 52-es út burkolatának megerősítését végzik, a várakozás a hídfelújítás legrosszabb napjait idézi, ha nem tesz túl azokon.

A dugó odaát van

    Mikor a dunaföldvári híd forgalomnak történő (részleges) átadásáról előzetest írtunk, jeleztük, a széles vigyor és az elégedettség korai: az útlezárások folytatódnak. A torlódások kialakulásának helyszíne áttevődött az 52-es út kishíd körüli, tehát a Földvár és a dunaegyházi lehajtó közötti szakaszára. Itt már a híd "felszabadítását" megelőző napon felmarták a burkolatot. Ez a munka folytatódott. Egy ponton az elöregedett burkolat felső rétegének eltávolítását követően a repedezett terület alatt beszakadt az aszfaltmaradék. Így az áthaladás egy sávra korlátozódott tegnap délután: a sor mindkét irányban a két kilométeres hoszt közelítette (nem mértük folyamatosan, így akár meg is haladhatta, a saját becslést rendőri erősítette meg), mivel a forgalmat senki sem irányította. A javításhoz csak késő délután fogtak hozzá, ekkor kezdték meg az áthaladás irányítását. Még este is jelentős sor állt ezen a szakaszon, bár az áthaladás azért - legalább már - ütemes volt.
    A munkálatokról Rácz Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Közútkezelő Kht. Solti Üzemmérnökségének vezetője tájékoztatta a Dunaújváros Online-t. Kifejtette, hogy a szakaszon a fennakadás időszakos, a munkákat igyekeznek éjszaka végezni, azonban van olyan feladat, amelyet nem lehet ebben a napszakban elvégezni. A burkolatmegerősítést végző cégnek szeptember 15-éig kell végeznie a munkálatokkal. A megadott határidőig türelmet kérnek az arra közlekedőktől, ez az időpont egyébként megegyezik a dunaföldvári híd teljes befejezésének időpontjával.
    Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy nem lehetett volna-e az egyébként is fennakadást okozó hídátépítés idejére időzíteni a munkát, kifejtette, akkor hétkilométeres szakaszon kellett volna útlezárást kialakítani. Így azonban nincs és nem volt 500 méternél hosszabb lezárás.
    Szeptember 15-éig, jó két hétig még tehát jó adag türelemmel felpakolva érdemes egy Dunán túli túrát betervezni.

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)


Vissza