augusztus 30. (csütörtök) 11:58

Nyárvégi beszélgetés

A helyi SZDSZ közös eszmecserére hívja a pártokat, civil szervezeteket, városlakókat szeptember utolsó hét végéjén. A hagyományteremtő céllal induló rendezvényről ma tájékoztatták a sajtó képviselőit, akiknek bemutatták a helyi szervezet országgyűlési képviselőjelöltjét, dr. Skaliczki Andreát is.

     A kampánytól függetlenül, a szabaddemokraták által vallott konszenzus megteremtésének jegyében nyárvégi beszélgetést kezdeményez a helyi SZDSZ szervezet, jelentette be dr. Sipos János a párt mai sajtótájékoztatóján. A mintaként szolgáló szárszói rendezvény hangulatát szeretnék itt is elővarázsolni azzal a céllal, hogy a dacpolitizálást felváltsa az értelmes párbeszéd, amely nélkül lehetetlen konszenzust teremteni. A szabaddemokraták azonban nemcsak a politikai erőket (kivéve az általuk szélsőségesnek ítélt Munkáspártot és MIÉP-et) szeretnék megszólaltatni, hanem a dunaújvárosiakat is, akikkel hiányos a párbeszéd. Egyre inkább jellemző ugyanis, hogy a pártok elefántcsonttoronyba zárkóznak, s csak a saját mondandójukat hajtogatják.
     Az SZDSZ csak kezdeményezője kíván lenni a rendezvénynek, s csak az első lépések megtételét vállalja, a későbbiekben szeretnék, ha a civil szférából akadnának vállalkozó szelleműek a nyárvégi beszélgetés szervezésére.
     A rendezvényre várják a hozzászólók jelentkezését, akik levélben vagy a hamarosan elkészülő weboldalukon jelezhetik szándékukat.
    A találkozó témáját már megjelölték, a kultúra körül forogna a beszélgetés, persze tág értelemben: a környezeti kultúrától a politikai kultúráig, beleértve persze a fogalom hagyományos jelentését is. A színhelyre vonatkozóan még egyeztetések folynak, erről később tájékoztatják az érdeklődőket. Sipos János reményét fejezte ki, hogy a következő önkormányzati ciklus alaphangját meghatározza majd a tervezett találkozó, amely segít feloldani a jelenlegi helyzetet.
     Bemutatkozott a sajtótájékoztatón a helyi kissé elnyűtte a politikusokat, és ő friss erőként segítheti pártját. A kulturált, szakmai politizálást preferálja, s fontosnak tartja: a hatalomgyakorlásban minél erősebben képviselje magát az SZDSZ, amely a konszenzusteremtés legfőbb szorgalmazója.

SJ
(Dunaújváros Online Hírek)


Vissza