szeptember 04. (kedd) 16:44

Eredménytelen volt az első

A parlament gazdasági bizottsága által létrehozott, a Dunaferr-csoport jogszerű és gazdaságos működését vizsgáló albizottság első ülése ma eredménytelenül ért véget. A kiküldött napirendet szocialista párti tagok hiányában nem tudták megtárgyalni. Folytatás: holnap.

    A Fidesz és az MSZP kettő-kettő, míg a többi frakció egy-egy tagot delegálhatott a Dunaferr ügyeit vizsgáló testületbe. Márton Attila, az albizottság fideszes elnöke a Krónikának elmondta: az albizottság konszenzussal alakult meg, ezért nem érti a szocialisták magatartását, hogy miért nem jelöltek eddig tagokat a testületbe. Úgy értesült, hogy az MSZP Csiha Juditot és Suchmann Tamást szeretné delegálni, ehhez azonban az kell, hogy ma este az Országgyűlés a szavazáskor beválassza a két jelöltet a gazdasági bizottságba, hiszen az albizottság ennek keretében alakult meg.
     A testület mai ülésén a kormánypárti és MIÉP-es képviselők kritizálták az MSZP-t, amiért két olyan tagot szeretne delegálni, akik korábban privatizációs miniszterként az ÁPV Rt.-t és ezen keresztül a Dunaferrt felügyelték. A két szocialista képviselőt ugyanis a későbbiekben szerették volna meghallgatni az albizottság előtt, így a jelenlegi patthelyzetben nem lehet tudni, hogy mi várható. Márton Attila közölte: tisztában vele, hogy a házszabály szerint a frakciók joga a jelölés, de a szocialisták magatartását elképesztőnek tartja, és az ügyrendi bizottságnál tájékozódik a további teendőkről. Egyúttal elmondta: akár megjelennek az MSZP-sek holnap az albizottságban akár nem, ülésüket megtartják - adott tájékoztatást a történtekről a Krónika.


(Dunaújváros Online Hírek)


Vissza