szeptember 14. (péntek) 17:00

Megerősítik a vezér hatáskörét

Rendkívüli igazgatósági ülést tartottak ma tíz órától a Dunaferr Részvénytársaságnál. Megkezdik egy új kokszolóblokk megvalósításának előkészítését, valamint a hármas rekonstrukcióját. A testület emellett kezdeményezi az igazgatóság és a vezérigazgató közötti hatáskörmegosztás módosítását: utóbbié bővül.

    A Dunaferr Rt. igazgatósága ma rendkívüli ülést tartott, s megvitatta a kokszolómű rekonstrukciójáról, illetve egy új blokk felépítéséről előterjesztett javaslatot. A nyersvasgyártás nélkülözhetetlen alapanyagát, a kohókokszot a Dunaferr DBK-Kokszoló Kft. állítja elő két kemenceblokkjában: az évi 300 ezer tonna névleges kapacitású első, valamint a 800 ezer tonnás harmadik blokkban.
    Az 1986-ban üzembe helyezett harmadik blokk működésében kezdettől voltak zavarok. Ma már bizonyos, hogy a három-négy éve mutatkozó hibákat sokkal komolyabban kellett volna venni. A falazat állapotának romlása 2000 végén, illetve az idén nagymértékben felgyorsult. A kamrák állapotának további romlása kizárólag jelentős ráfordításokkal akadályozható meg. Jelen helyzetben nem tudják megoldani a Dunaferr kokszszükségletének biztonságos kielégítését, sőt számolni kell az egyéb technológiai energiahordozók (kamragáz, kátrányolaj) kiesése miatti többletköltségekkel is.
    Tekintettel a cég földrajzi helyzetére is, a Dunaferrnél célszerű a koksztermelés fenntartása, illetve bővítése - határozott az igazgatóság. Ennek értelmében azonnal meg kell kezdeni a III-as kokszolóblokk részleges kapacitását fenntartó felújítási munkálatokat (ehhez több mint 800 millió forintra lesz szükség). Azonnal megindítják egy részben új, illetve teljes rekonstrukcióval felújított kokszolóblokk beruházásának előkészítését, amely az I-es blokk leállítása és a III-as blokk rekonstrukciója után 1,2 - 1,3 millió tonna koksz előállítására lesz képes, várhatóan 2004-től.
    Az új berendezéseknek - az igazgatóság határozata alapján - meg kell felelniük a nagyolvasztók hosszú távú minőségi igényeinek, az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak. Eleget kell tenniük a munkabiztonságot és munkakörnyezetet javító elvárásoknak, műszaki színvonaluknak hozzá kell járulniuk a munkaerő hatékony foglalkoztatásához. A tervezett beruházás összege 26 milliárd forint.
    A hármas blokk felújításának első ütemét, a műszaki és gazdasági eredmények értékelését követően - tíz-tizenegy hónap múlva - dönteni kell a blokk felújításának esetleges második üteméről. Ennek a tervezett értéke 2,5 milliárd forint.
    A testület kezdeményezte az igazgatóság, valamint a vezérigazgató közötti feladat- és hatáskörmegosztás módosítását. A főtulajdonos ÁPV Rt. az Acél XXI. Kft.-vel megkötött vagyonkezelési szerződés felmondásakor korlátozta a menedzsment hatás- és jogkörét. Az acélipari válság, az acélpiaci nehézségek folytán azonban a mai helyzet egyszemélyi (vezérigazgatói) beavatkozást és felelősséget lehetővé tevő jog-, hatás- és feladatkört kíván. Enélkül esélytelen a társaságcsoport hatékony irányítására a vezérigazgató - az igazgatóság ma megfogalmazott véleménye szerint.
    A vasműben elterjedt hírek alapján többen éppen a mai történések - legalábbis ami ezekből a sajtóközlemény alapján megítélhető - ellenkezőjére számítottak: Tóth László elmozdításáról, esetleg lemondásáról, illetve az utóbbihoz vezető hatáskörszűkítésről lehetett hallani. A vezérigazgató a reggeli bizalmi értekezleten is elmondta: nincs szándékában lemondani, a posztjával járó, elvállalt, nem túl hálás feladatot végig akarja csinálni.

(Dunaújváros Online hírek)


Vissza