Csökkenhet a kamarai tagdíj
A helyi kamarai tagok felének csökkenhet
a tagdíja, amennyiben az október közepén
tartandó küldöttgyűlés résztvevői elfogadják
az elnökség javaslatát. A Dunaújvárosi Kereskedelmi
és Iparkamara (DKIK) elnöksége javaslatot
tesz a kamarai tagdíj csökkentésére a következő
küldöttgyűlésen. A tagdíj két részből áll:
a nettó árbevétel alapján megállapított alaptagdíjból
(ötmillió forintos éves árbevételig 5000
Ft, majd sávosan tízezer forintonként emelkedik),
valamint a korrigált nettó árbevétel 0,8
ezrelékenként számolt arányos tagdíjból.
A javaslat szerint az utóbbi tétel nem öt,
hanem tízmillió forint árbevétel felett lépne
életbe. Emellett az alaptagdíj tízezer forint
felett minden sávban csökkenne tízezer forinttal.
A kamara számításai szerint a tagdíjcsökkentés
a tagok ötven százalékát érinti. Ez alól
kivételt képeznek a kisebb vállalkozások:
az évi ötezer forint esetükben nem változik.
A DKIK a nyújtott szolgáltatásaival igyekszik
ezt az összeget gyorsan megtérülővé tenni.
A nagyobbak esetében sem változik a befizetendő
összeg: e cégeknél ugyanis a plafonként meghatározott
1,2 millió forint szerepel (összességében)
az éves számlákon. A tagdíjcsökkentés, ha
a küldöttek elfogadják, az egész évre vonatkozna:
a második félévben kiszámlázott összeg csökkenne
a módosítással.
A téma kapcsán megemlítésre
érdemes, hogy a tagok közül 140-en nem küldték
vissza az adatlapot, így számukra átalánytagdíjat
számláznak. Ez az összeg sokuknak kedvezőtlenebb,
mint a tényleges adatok alapján számított,
a kitöltött adatlap alapján a Csillag Házban
lévő kamarai irodában elkészítik az új számlát,
a régit pedig stornózzák.
k. k.
(Dunaújváros Online Hírek)

|