Habcsók helyett pofonok Egy cukrászda előtt verekedett össze több
- erősen kapatos - férfi tegnap este. És
ez csak egy eset a bűnügyi krónikában. A rendőrségre este fél
tízkor futott be a jelzés a perpatvarról,
erősítette meg a DO információját R. Szabó Ágnes, a megyei főkapitányság sajtószolgálatának
munkatársa. A helyzet szokatlanságával tüntetett:
habcsók helyett pofonokat osztogattak egymásnak
a csetepaté résztvevői az egyik dunaújvárosi
cukrászda előtt (a tortadobálás is elmaradt).
Az intézkedő járőrök dolgát nehezítette,
hogy a kakaskodók erősen ittas állapotban
voltak, s még igazolni sem tudták magukat,
amikor a rendőri ráhatásra be kellett csukniuk
a fülesládát. Az eset nyomán két férfit állítottak
elő rendzavarás miatt a rendőrök.
A rendőrségi híradások
szerint továbbra is aratnak a tolvajok. A
Kenyérgyári úton egy asszony táskáját rámolta
ki ismeretlen tettes - irat és pénz tűnt
el, a kár több mint húszezer forint -, Iváncsán
a csárdából egy alkalmazott táskáját lovasította
meg a tolvaj, tizenegyezer HUF a kárérték.
Dolgoztak a betörők is. Az
Építők útján két pincéből kerékpár és szerszám,
illetve porszívó és konyhai felszerelés tűnt
el, helyszínenként húsz-húszezer forint értékben.
A Görbe utcában egy parkoló kocsit tört fel
valaki: az elkövető minden mozdíthatót -
magnót, hangfalakat, személyes tárgyakat
- magával vitt, a kár százharmincezer egység.
(Dunaújváros Online Hírek)

|