szeptember 18. (kedd) 12:37

Látványséta a Műcsarnokban

A város idegenforgalmi látványsétáját kínálja a fiatal művészek Műcsarnokban nyílt kiállításán a dunaújvárosi Kaszás Tamás.

     Három nézőpont címmel három egymással összefüggő bemutatóra várják a kortárs művészet iránt érdeklődőket a Műcsarnokban: a tárlatok mindegyike rendhagyó módon közelít a művészek/művészet - s tágabb értelemben: a kultúra -, valamint a közönség/befogadó/fogyasztó viszonyához. A Külső szem című tematikus tárlat résztvevői, valamint a Klíma című gyűjtemény közreműködői a fiatal művészek (az utóbbi kiállításon harminc év a felső korhatár!) sajátos nézőpontjait és identitáskeresését mutatják be a Hősök terén lévő intézményben, a Szerviz című program az alkotók és a közönség közvetlen kapcsolatát, személyes találkozását célozza. A kommunikációs szempontból sem érdektelen „kísérlet" lényege, hogy egy-egy alkotó egy-egy „szolgáltatással" jelentkezik: dunaújvárosi példánk révén kiderül, mit is takar az utóbbi kifejezés.
     A Szerviz című bemutatónak van ugyanis dunaújvárosi résztvevője, ráadásul Kaszás Tamás, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója dunaújvárosi programot „vitt" a Műcsarnokba. Kaszás egy fiktív utazási iroda standján Dunaújváros idegenforgalmi látványsétáját kínálja az intézmény vendégeinek - egészen október 7-ig.

(Dunaújváros Online Hírek)


Vissza