Piacvédelem a hazai acéliparért
Egyeztető értekezletet tartottak ma a Gazdasági
Minisztériumban a magyar acélipar helyzetével
kapcsolatban, melyen Tóth László is részt
vett az MVAE elnökeként. Az érintett minisztériumok
az egyesüléssel közösen javaslatot dolgoznak
ki a hazai acélipart oltalmazó piacvédelmi
lehetőségek bevezetéséről.
Ma délelőtt egyeztető
értekezletre került sor a Gazdasági Minisztériumban
Balás Péter külügyi és Pongorné dr. Csákvári Marianna gazdasági minisztériumi helyettes államtitkár,
illetve Tóth László, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés elnöke,
a Dunaferr Rt. vezérigazgatója között - tájékoztatta
a DO-t a részvénytársaság. A megbeszélésen
áttekintették a magyar acélipar helyzetét,
valamint a meghatározó hazai és nemzetközi
folyamatok alakulását. Döntés született arról,
hogy a Gazdasági Minisztérium, a Külügy-minisztérium
és az MVAE vezető szakértői konkrét javaslatokat
dolgoznak ki annak érdekében, hogy a magyar
acélipart oltalmazó piacvédelmi lehetőségeket
újra számba vegyék, továbbá megvizsgálják
azokat a konkrét lépéseket, amelyeket Magyarország
a rá vonatkozó nemzetközi jogi kötelezettségek,
illetőleg vállalások tiszteletben tartásával
megtehet. A megbeszélésen Tóth László megelégedéssel
nyugtázta, hogy az érintett főhatóságok vezetői
kellő megértéssel viszonyulnak a magyar acélipar
helyzetének stabilizálásával összefüggő jogos
igények kielégítéséhez. (Dunaújváros Online hírek)

|