szeptember 21. (péntek) 11:12

Elfogták a „bombázót"

A rendőrség kézre kerítette azt az adonyi férfit, aki a papírgyár felrobbantásával fenyegetőzött tegnap délután. A férfi prózai okból emelte fel a telefont: nem akart munkába menni.

    Közveszéllyel fenyegetés alapos gyanújával vették őrizetbe tegnap késő délután a rendőrök azt a férfit Adonyban, aki a Neusidler-Szolnok Rt. dunaújvárosi papírgyárának felrobbantásával fenyegetőzött.
     De kicsit előreszaladtunk. A hétfői fenyegetések után - mint megírtuk, akkor a kereskedelmi középiskolában, a Dunaferrben, valamint a vállalatcsoport fővárosi külkereskedelmi központjában volt bombariadó (az elkövetőket azóta is keresi a rendőrség) - csütörtökön délután „jelentette" ismeretlen tettes a dunaújvárosi kapitányság telefonján, hogy este kilenc órakor bomba robban a papírgyárban. Mint a DO kérdésére R. Szabó Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa elmondta, a „jelzés" után két intézkedéssorozatra került sor: értesítették a papírgyári kft.-ket és megkezdték a kutatást a területen, valamint - sejtve, hogy ezúttal is vaklármáról van szó - nagy erőkkel láttak neki a bejelentő felkutatásának.
    És a keresés ezúttal sikerre vezetett: először csak azt állapították meg, hogy a hívó Adony egy nyilvános fülkéjéből tárcsázta a rendőrséget, a helyszíni adat- és tanúkutatás után megtalálták és elfogták a bejelentéssel alaposan gyanúsítható huszonhárom éves helyi lakost. A férfi kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését: elmondása szerint nem kívánt aznap este munkába állni, így jutott eszébe a „bombázás".
     A férfi ellen közveszéllyel fenyegetés alapos gyanúja miatt indult eljárás, s mint R. Szabó Ágnes kérdésünkre megerősítette, a rendőrség kezdeményezi gyorsított bírósági eljárás lefolytatását. A megyei sajtószolgálat munkatársa ugyanakkor elmondta: a rendőrség köszöni a lakosságnak az intézkedés alatt tanúsított segítőkészségét.

k. k. - ny. zs.
(Dunaújváros Online Hírek)

Bombariadó-fórum a DO-n


Vissza