Világ- és várostisztítók Az időjárás is a kegyeibe fogadta a „Tisztítsuk
meg a világot!" című akcióhoz csatlakozott
dunaújvárosiakat: több ezren foglalkoztak
ma a város csinosításával.
Az önkormányzat városüzemeltetési
és környezetvédelmi bizottsága, a Dunanett
Kft. és a környezetvédelmi főmunkatárs közös
kezdeményezésére idén is csatlakozott Dunaújváros
a takarítási világnapon - vagyis ma - esedékes
„Takarítsuk meg a világot!" nemzetközi
mozgalomhoz. Mint Petrovickijné Angerer Ildikó környezetvédelmi főmunkatárs a DO kérdésére
elmondta, az elmúlt évek nemes hagyományaihoz
híven most is jelentkeztek a lakóközösségek,
intézmények a kezdeményezésre - már az akció
előtt sejteni lehetett, hogy jó idő esetén
több ezren vesznek részt a város csinosításában.
Az önkéntes jelentkezők munkáját a lehető
legtöbb eszközzel igyekeztek segíteni: a
védőkesztyűket és zsákokat (előzetes felmérés
nyomán) már tegnap kiszállította a Dunanett,
a hulladékszállítás és a védőfelszerelés
költségeit az önkormányzat környezetvédelmi
alapjából fedezték.
A városháza munkatársa
kérdésünkre megerősítette, amit egyébként
ma délelőtt (és részben tegnap délután) a
városban sétálva bárki láthatott: a korábbi
évek gyakorlatához hasonlóan idén is kiemelt
szerepet vállalnak a világ- és várostisztításban
az általános és középiskolás diákok. A város
oktatási intézményeiből az általános iskolások
közül több mint négyezren, a középiskolás
korosztályból közel háromezren csatlakoztak
előzetesen a „2001-ben sem bánja a szemét!?"
szlogennel hirdetett nagy közös takarításhoz.
ny.
(Dunaújváros Online Hírek)

|