Egyre több piros pont
Miközben bűnügyi krónikánk cselekmény-rovata
ma csaknem teljesen üres maradt, több sikeres
elfogással büszkélkedhetnek a dunaújvárosi,
városkörnyéki rendőrök.
Egy asztalosműhelyből táska
tűnt el a Táncsics Mihály úton - a kár ezer
forint -, Rácalmáson egy hét végi házat törtek
fel ismeretlen tettesek (az elvitt holmi
értékéről később nyilatkozik a tulajdonos).
Szokásos napi összefoglalónk
itt véget is érhetne, ha a napokban nem kerül
rendőrkézre több gyanúsított. De kézre került.
Ráckeresztúron az ercsi járőr "talált
meg" egy férfit, aki ellen a Miskolci
Rendőrkapitányság folytat eljárást - a gyanúsítottat
a helyiek hallgatták ki, erősítette meg kérdésünkre
R. Szabó Ágnes, a megyei főkapitányság sajtószolgálatának
munkatársa -, Dunaújvárosban egy eltűnés
miatt keresett tizennégy éves fiú került
elő a rendőrségi igazoltatás nyomán. Ercsiben
egy betörés két tettesét fogták el: egy fiatalkorú
helyi lakos a helyszínen került rendőrkézre,
a másik tettesre a forrónyomos kutatást követően
bukkantak. Mint kiderült, a tizennégy esztendős
gyanúsított számláját dunaújvárosi és budapesti
cselekmény is terhelheti, míg a gárdonyi
rendőrök eltűnés miatt keresték. Dunaújvárosban
bukkantak a rendőrök egy negyvenkét éves
mosonmagyaróvári nő nyomára - gyanúsított
ellen a Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányság
adott ki elfogatóparancsot.
(Dunaújváros Online Hírek)

|