Közművelődési kérdések, álláspontok
Több olyan kérdésről is szó esett a kulturális intézményeket, önművelő
civil szervezeteket tömörítő Közművelődési Tanács ülésén, amelyek azt igazolják:
mindig akad „kemény téma" a kultúra terepén.
A két ülés közti beszámoló keretében az is felvetődött, hogyan fordulhatott elő az, hogy bár az alkotás elkészült, mégsem kerülhet az előre elhatározott időben megfelelő helyére a város új '56-os emlékműve, mondta a tegnap délutáni ülést követően a DO kérdésére Klein András Miklós, a Dunaferr-Art Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Közművelődési Tanács soros vezetője. A kulturális szervezeteket/intézményeket képviselő tanács végül azt az álláspontot alakította ki, hogy támogatja az emlékmű-avatás új, márciusi határidejét, ugyanakkor, mivel ez még hiányzik, mielőbbi közgyűlési döntést szorgalmaznak a kérdésben. (A témáról a DO hasábjain már beszámoltunk.)
Szintén élesen vetődött fel a tegnapi tanácsülésen
a szervezetek által többször és több formában szorgalmazott civilház ügye:
a város civil szervezeteit „befogadó", legalább az alapvető infrastruktúrával
felszerelt intézményi háttér híján - Klein András Miklós kérdésünkre e
ponton külön kiemelte az információszerzés és kommunikáció új formáját
jelentő internet és e-mail fontosságát - több pályázati lehetőségtől esett/esik
el a város, és nehézkessé válik a kapcsolattartás is a szerveződések és
partnereik között. A tanács - tekintettel a téma kiemelt fontosságára -
a tervek szerint emlékeztetőt juttat el a kérdésről a döntéshozókhoz. E
témához kapcsolódott, hogy a tanács pályázatfigyelő rendszer kiépítését
szorgalmazza, illetve - amennyiben erre lehetőség nyílik - igényt tart
a pályázat-írásban segítő szakemberek munkájára is.
A Bartók tanácstermében rendezett ülésen javaslatot
tettek a város „Pro Cultura Intercisae" díjasaira. Ennek kapcsán fogalmazódott
meg elvárásként, hogy, elismerve a kultúra/közművelődés területén kiemelkedő
alkotókat, személyiségeket, csoportokat, az önkormányzat - a sport területén
külön határozattal szabályozott, kvázi automatikus díjazásához hasonlóan
- jutalmazza a kulturális szcéna kiemelkedő, rangos dunaújvárosi eredményeit.
(Hogy a jutalom és az elismerés szempontjai milyen formában lesznek/lehetnek
mérhetők és összemérhetők, arról természetesen még korai lenne beszélni
- mindenesetre nehezebb elkerülni, hogy a díjazás egyéni vagy akár, ne
adj' isten, pártszempontok szerint alakuló/módosuló nyalomaszáddá váljék,
mint az egzakt eredmények/mérőszámok, „törvények" alapján adott sportjutalmak
esetében. - ny. zs.)
A tanácskozás végén - mintegy levezetésül - a Bartók
átalakítási munkálatait és az újjáépítés eredményeit ismerhették meg a
közművelődési szakemberek: a tapasztaltak osztatlan elismerést arattak,
mondta kérdésünkre Klein András Miklós.
ny. zs.
.
(Dunaújváros Online Hírek)

|