Sport: hét végi szüret
Habár a férfi kézilabdások - mint már írtuk - itthon lépnek pályára ma
délután, rajtuk kívül három csapatunk is képviseli városunkat az országban.
A vízilabda-együttesek és a labdarúgócsapat is idegenben játszik szombaton,
illetve vasárnap.
A DVSI-Green System női vízilabdacsapata kezdi a hét végi menetelést: a „picik" a második helyezett BVSC-TBÉSZ együtteséhez látogatnak. Ilyet e hasábokon ritkán írunk, de a papírforma alapján hazai győzelem várható (viszont a sportban bármi megtörténhet) [mint az életben - a szerk.]. A tavalyi bajnok, kupagyőztes Dunaújvárosi Főiskola csapata Kecskemétre utazik, ahol a tabellán negyedik helyezett Villanó Fókákkal meccsel. A kecskemétieknek ez lesz a második mérkőzésük városunk egyik csapatával: mint megírtuk, szeptember 23-án itthon győzték le a kecskemétiek 11-6-ra a DVSI csapatát. Mindenesetre e szomorkás tény nem zavarhatja lányainkat: csak a győzelem az elfogadható eredmény a szombati vendégjátékon.
A labdarúgócsapatnak vélhetően sokkal nehezebb dolga lesz vasárnap: vasárnap a fővárosban, az Újpest vendégeként lép pályára Egervári mester együttese. A hazaiak ugyan három zakóval kezdték a bajnokságot, de az óta összeérett a csapatuk: ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a hétközi kupafordulóban az Üllői úton búcsúztatták a Ferencváros csapatát a további küzdelmektől. Bravúrért a mieinknek sem kellett a szomszédba menniük: az MTK elleni kupabravúrt szerintünk tetézné, ha vasárnap idegenben sikerülne javítani az eddig nem túl fényes bajnoki mérlegen. A mieink önbizalmát erősítheti az is, hogy a két csapat első fordulóbeli mérkőzését a Dunaferr nyerte itthon (2-1 arányban). A mérkőzés előtt Egervári Sándor elmondta: az MTK elleni kupasiker erőt kell adjon a bajnoki folytatásban, és a Dunaferr csapatának el kell kezdeni a felzárkózást a tabellán az őt megillető helyre.
A mérkőzés vasárnap este hat órakor kezdődik. Hajrá Dunaferr!
Sz.
(Dunaújváros Online Hírek)
Vízicsaták
Kupasiker
Sportstatisztikák

|