október 12. (péntek) 20:00

A szigorodó színház

Egészen stílszerűen persze a "könyörtelen" kifejezést alkalmaznám, de azt lefoglalta drága jó Antonin Artaud, meg egyébként is túlzás lenne: arról van szó, hogy a színházi működésre való áttérés néhány szükséges változást kényszerít ki az üzemeltetőkből - és néhány elemet biztos megérez a drága jó közönség is.

Hej, de táncos kedvük van!
(Képünk A peleskei nótárius
próbáján készült)

    Mivel már jószerivel egy teljes nap sincs az új - előrebocsátanám tisztelettel: gyönyörű - színháztermet avató-átadó díszelőadásig, itt az ideje, hogy azzal is foglalkozzunk: a sok szépség és jóság és élmény és katarzis mellett mire számíthat még a színházlátogató a Bartókban.
    Mint Knódel Mária általános igazgató a DO kérdésére elmondta, teljesen átállnak a "színházszerű működésre" (a szisztéma javát egyébként a kamaraterem vendégei már megszokhatták). A színház lényegében már holnaptól egységes jegyrendszert alkalmaz, ennek szerves eleme, hogy jegy, illetve bérlet nélkül senkit nem engednek a nézőtérre. A szakmai jegyek rendszere mellé társul az a - másutt már bevált - szisztéma, hogy az előre nem látható üres helyekre számozott jegytömb lesz minden előadás ügyeletes szervezőjénél. Az intézmény munkatársa pontban hét órakor felméri az üres helyeket, és azoknak a nézőknek, akik vállalják, hogy csak az utolsó utáni pillanatban váltanak jegyet (mert például a teltház miatt nem tudtak), szabott áron értékesíti. A megoldással - amit tovább színez, hogy amennyiben a hely eredeti gazdája késve érkezik (őt nem fogják beengedni!), viszont ragaszkodik a szünet után is ahhoz, hogy megtekintse az előadást, akkor a pótjegy árának visszatérítése után a pótjegyes néző nem láthatja végig a produkciót - azt kívánja elősegíteni a "ház", hogy minél többen lássák az előadást, illetve lehetőség szerint egy szék se maradjon üresen.
    Külön szabályozott szisztéma vonatkozik az iskolai, óvodai csoportok esetén a kísérők előadáson való részvételére - a rendszer finomítása még jelenleg is tart, a végeredményről értesítést kapnak az intézményi szervezők. Knódel Mária kérdésünkre elmondja: egyedül a színház nézőinek szempontjaira figyeltek a rendszer kialakításakor - ezért lesz például remény szerint közmondásos a szigor a későkkel szemben.

Ny. Zs.
(Dunaújváros Online Hírek)

Premier előtt a Bartókban
A Bartók októberi programja


Vissza