október 17. (szerda) 17:14

Jön a „Pizzás"!

Ismét új magyar film díszbemutatójára várják a nagyérdeműt a Dózsa Mozicentrumban: csütörtökön délután a Pizzás című dolgozat megy, több közreműködő pedig jön.

Mit esző' rajta?

     Legutóbb Szőke András vendégeskedett Dunaújvárosban - a „Tündérdomb" utáni beszélgetést a DO is summázta -, most ismét új magyar film díszbemutatójára várják a közönséget a Dózsa Mozicentrumban. Az „ott, ahol te pizzázó" fantázianevű egység - és futárjaik, valamint bájos kuncsaftjaik - történetével, azaz a Pizzás című munkával október 18-án, csütörtökön ismerkedhet a publikum. A szórólap sem feledkezett meg róla, mi sem hagyhatjuk ki a hírverésből: a filmet többek között a Quimby zenekar (a dunaújvárosi kapcsolat okán is említendő, ugye), valamint Sub Bass Master, Dopeman, Neo és a Nyers együttes muzsikái színezik. (A necces kultúrkörben mi szelíden felhívnánk a figyelmet a dolgozathoz készült weblapra is - dög.)
     A filmvetítést követően a helyi hagyományokhoz híven az alkotókat faggathatja a közönség: a találkozón részt vesz Balogh György rendező, valamint két főszereplő, Kreitter Éva és Kovács-K. András is.
     Tündérdombi találka
     Élő fórum a Quimby tagjaival
     A „Pizzás"

Ny.
(Dunaújváros Online Hírek)


Vissza