október 19. (péntek) 14:00

Kiegészítést ígér a minisztérium

Az elnyert pályázati összeg egyharmaddal történő kiegészítésére tett ígéretet információnk szerint a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára: a panelházak energiatakarékos rekonstrukciója a nyolc Széchenyi-terves dunaújvárosi ház esetében - úgy tűnik - mégis a megvalósuláshoz közeledik.

     Hegedűs Éva közgazdasági helyettes államtitkárral tárgyalnak holnap a dunaújvárosi önkormányzat és az Intercisa Lakásszövetkezet képviselői. A várost képviselő személy kiléte soraink írásakor még kérdéses volt - polgármester, alpolgármester, esetleg gazdasági bizottsági elnök -, az Intercisától Tóth László elnök vesz majd részt az egyeztetésen, aki korábban a tárgyalások megkezdése érdekében felvette a kapcsolatot a GM-mel. A hosszas próbálkozást eredmény követte: tegnap délután a témával a miniszter által megbízott államtitkár felhívta Tóth Lászlót a holnapi időpont ügyében. Emellett jelezte a minisztérium szándékát is: felvállalják a többletkiadás rájuk eső részét, amely abból keletkezett, hogy a tavasszal megpályázott Széchenyi-terves panelház-rekonstrukciós beruházások a jövő évre csúsznak át. Kifejtette, hogy olyan szituáció alakult ki, amelyről senki nem tehetett. Ezért a növekmény egyharmadát várhatóan a GM magára fogja vállalni.
     Ahogy korábban beszámoltunk róla, az Intercisa nyolc épülete nyert a Széchenyi Terv keretében, iparosított technológiával épült lakóházak energiatakarékos felújítására kiírt pályázaton. Azonban az augusztus 17-ei - már meglehetősen elkésett - döntést követően még máig sincs megkötött szerződés az önkormányzat és a minisztérium között. A tervezet ugyan - a GM által nemrégiben elküldött anyag alapján - már elkészült, a közgyűlés jogi bizottságának állásfoglalására vár. Ezt követően azonban még a minisztériumhoz is el kell küldeni, és amikor ott jóváhagyják, megtörténik az aláírás, lehet megkötni az önkormányzat és a lakóközösségek közötti megállapodást. És még csak ezután indulhatna a kivitelezés. A külső falszigetelések esetében azonban a vállalkozók már nem vállalják idén a munkát, hiszen a technológia 5 fok feletti hőmérsékletet ír elő. Hideg hajnalok pedig már bármikor ránk köszönthetnek.
     Jövőre a kivitelezők nem kis árnövekedéssel számolnak. Ennek egyik oka természetesen az infláció, melyet - hagyományosan - elsősorban az év elejei emeléssel kompenzálnak minden termékcsoportban. Az alapanyagok árának várható növekedéséhez számítják az elsősorban kőolaj felhasználásával készülő szigetelőanyagoknál a bizonytalan olajárváltozást. (Ez a momentum egyelőre elmarad a várttól.) A munkadíj növekedéséhez pedig a minimálbéremelést. Így mintegy 13 millió forintos többletkiadással lehet számolni a nyolc ház esetében. Ennek kiszámítása után kereste fel levélben az Intercisa elnöke a minisztert, aki a témával a helyettes államtitkárt bízta meg.
     Úgy tűnik tehát, hogy a helyi sikertörténetnek indult, és az országos sajtóban is nagy nyilvánosságot elnyert dunaújvárosi Széchenyi-terves pályázatokat a döccenők ellenére mégiscsak követheti a felújítási munkák megindulása. Amennyiben sikerül a holnapi megbeszélésen megállapodni. Tóth László emellett - a későbbiekkel kapcsolatosan - fel kívánja sorolni azokat a meglátásait, amelyek alapján - megítélése szerint - gördülékenyebbé lehetne tenni a pályáztatást, a támogatott feladatok megvalósulását. Nem kis részben érdeke az Intercisának, hogy a következő pályázati forduló zökkenőmentesebb legyen.
     Az október 15-ei határnappal ugyanis 23 lakóházuk nyújtott be pályázatot az önkormányzathoz jövő évi rekonstrukciós munkákkal kapcsolatban, a beruházások összértéke 331 millió forint. Ezek közül - az elnök megítélése szerint - reálisan 13 esetében lehet számítani arra, hogy elnyeri a támogatást. Ehhez több mint 71 millió forintos önkormányzati támogatásra lenne szükség. Mivel összesen 29 pályázat érkezett október 15-éig az önkormányzathoz, várhatóan mintegy 100 milliós összeget kellene az önkormányzatnak jövő évi költségvetésében erre a célra biztosítania. Ehhez akár kedvezményes hitelt is igénye vehetne a város.
     A pályázatok összegzése még tart, így Szabó István, a gazdasági iroda munkatársa még nem tudott pontos adatokkal szolgálni a teljes megpályázott összeggel kapcsolatosan. Az elbírálása még idén, a költségvetési koncepció elfogadásához kapcsolódóan megtörténik, és az év vége előtt mehet az önkormányzat által összesített pályázati anyag a GM-hez. Amennyiben a sok "ha" eltűnik a történetből, jövőre várhatóan a Széchenyi Terv által támogatott lakóház-rekonstrukció alapján jelentős lépést tehetnek a városban lakók annak érdekében, hogy felkészülten várják a 2003-tól kötelező mérés szerinti elszámolásra való áttérést.

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)


Vissza