október 19. (péntek) 15:30

Téves cégnévsort közölt Polt Péter?

Megbízható forrásból származó információink szerint a legfőbb ügyész Keller Lászlónak adott szeptember 20-ai válaszában a nyomozás megállapításaival éppen ellentétes módon jelentette ki, hogy fiktív számlákat fogadott be a Dunaújvárosi Hőszolgáltató, valamint a Pomázi Csaba által jegyzett Sigma Nova Kft.

    A DO arról értesült: a legfelsőbb ügyészség vizsgálja, hogy a valóságtól eltérő cégnévsort közölt-e Polt Péter Keller László szocialista parlamenti képviselőnek adott válaszába - a HVG erről szóló cikkét mi is közöltük -, ugyanis a Moja Mecsta Kft. ügyvezetőjének feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen indított nyomozás során fiktív számlákat befogadóként megjelölt cégek listája éppen ellentétes a nyomozás megállapításaival. A társaság ügyvezetője azért tett feljelentést az APEH Bűnügyi Igazgatóságán, mert ismeretlen tettes a cég és az ő nevével visszaélve nem létező gazdasági eseményeket dokumentáló számlákat állított ki. A vizsgálat során azonban - a szerkesztőség birtokába jutott dokumentum szerint - az ügyvezető éppen a legfőbb ügyész által felsorolt cégekről jelentette ki, hogy a velük kötött üzleteket ismeri, a szerződéseket ő írta alá. Tehát azok nem a fiktív körbe tartoznak.
    Az már csak hab a tortán, hogy a Hőszolgáltató Kft. nevének az ügyben való szerepeltetése teljesen téves: az Energiaszolgáltató Kft. helyett került az anyagba - az ügyvezető keverte a két nevet, majd helyesbített -, az Energiaszolgáltató állt valós gazdasági kapcsolatban a Moja Mecsta Kft.-vel, legalábbis - értesülésünk szerint - ezt rögzítették a még folyamatban lévő vizsgálat során.
    Amennyiben az előbb leírtak igazolódnak, úgy Polt Pétert félretájékoztatták az üggyel kapcsolatban. (Nem kell túl sok politikai érzék ennek a tételnek az igazolásához.) Az esetről híreink szerint az átalakult Hőszolgáltató Kft. hétfői taggyűlésén beszámolt Pomázi Csaba a jelenlévőknek, ennek kapcsán jutott el az információ - a névtévedésről - a pénzügyi bizottság szerdai ülésére. Ekkor ugyanis, ahogy beszámoltunk róla, dr. Sipos János ügyet firtató kérdésére Pomázi Csaba taggyűlésen elhangzott tájékoztatása alapján kapott választ a szabaddemokrata képviselő.
    Információinkkal kapcsolatban megkerestük Pomázi Csabát is, aki nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben.

(Dunaújváros Online Hírek)


Vissza