Vízi szállítás - papíron
Több mint hétmilliárd forintot „futtattak" át három magáncégen a Dunaferr korábbi menedzsmentje által létrehozott, és a Dunaferr többségi tulajdonában álló Portolan Kft. vezetői - a részleteket Márton Attila tájékoztatója alapján a Magyar Nemzet közli.
Jelentős mértékben megkárosították az anyacéget, azon
keresztül a tulajdonos államot - jelentette be tegnap Márton Attila, a
Dunaferr-albizottság elnöke. Az általa vázolt forgatókönyv kivonatosan
a következő: a Dunaferr korábbi menedzsmentje olyan magáncégeknek játszott
át busás megbízásokat, amelyekben ők maguk voltak a tulajdonosok.
A Dunaferr teljes szállítmányozási tevékenységét 1992-ig az acélipari vállalat teljes tulajdonában lévő Dunaferr Kereskedőház Kft. végezte. Júniusban azonban a Dunaferr vezetőinek közreműködésével megalakult a Dunaferr Portolan Kft., amelybe tulajdonosként beszállt az alig néhány nappal korábban alapított Plimsoll Szolgáltató Bt. is. Előbb 14, majd 1999-ben 35 százalékos részt szerzett - áron alul - a bt. a Portolanban. Márton Attila szavai szerint a Plimsoll Bt. tulajdonosai és a Portolan Kft. menedzsmentje között "jelentős átfedések" voltak.
Az első lépcsőfok
A Portolan Kft. alapításakor a tulajdonosok megállapodtak
abban, hogy a Kereskedőház Kft. teljes szállítmányozási tevékenységét és
szakembereit átengedik a Portolannak. Az alapítók vállalták továbbá, hogy
valamennyi szállítmányozási feladattal a Portolanhoz fordulnak. Ez azt
jelenti, hogy a Portolan Kft. egyedüli szállítmányozási alvállalkozójává
vált a Dunaferr Kereskedőháznak. A részben magántulajdonban lévő Portolan
és a Dunaferr tulajdonában lévő Kereskedőház Kft. képviseletét ugyanaz
a személy, Kocsa László, a Dunaferr Rt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese,
a Dunaferr vagyonkezelésével megbízott Acél XXI Kft. tagja látta el.
A folyamatos megrendelések révén a Portolan árbevétele rohamosan emelkedett, és évente - irreálisan magas - 75-300 százalékos tőkearányos osztalékot fizetett tulajdonosainak, köztük a magántulajdonban lévő Plimsoll Bt.-nek is. Márton Attila szavai szerint 1997 és 2000 között a Portolan Kft. a Plimsoll Bt.-nek 135 millió forint osztalékot fizetett ki. A Dunaferr ügyeit vizsgáló albizottság elnöke szerint semmiféle üzleti racionalitás nem indokolta, hogy az „alig pár napos" Plimsollt bevonják a Portolan Kft.-be. A szállítmányozási tevékenységet korábban végző Dunaferr Kereskedőház Kft. ezzel olyan alvállalkozót „kapott", amelynek át kellett engednie szállítmányozási megrendeléseit és a tevékenységet végző alkalmazottait - állítja Márton Attila.
A második lépcsőfok
A Portolan Kft. 1993 óta minden évben szerződést kötött
a Maharttal a magyar kikötőkből a Dunán elszállítandó áruk fuvarozására.
Így történt ez az 1999-es évre vonatkozóan is, azzal a különbséggel, hogy
1999 januárjában a Portolan Kft. és saját résztulajdonosa, a Plimsoll Bt.
között is létrejött egy szerződés ugyanerre a tevékenységre. Ezzel a korábban
közvetlenül a Portolan és a Mahart között folytatott üzletmenetbe egy olyan
alvállalkozó ékelődött be, amely a Portolanban vezető tisztséget betöltő
magánszemélyek tulajdonában volt - áll abban a jelentésben, amit tegnap
hozott nyilvánosságra a vizsgálóbizottság elnöke.
A Portolan Kft. tehát, mint a Dunaferr Kereskedőház
Kft. alvállalkozója, egy újabb alvállalkozónak, a már tisztán magántulajdonban
lévő Plimsoll Bt.-nek adta tovább a megbízást.
Márton Attila szerint az eddig átvizsgált iratanyagból
az derült ki számára, hogy a megállapodás ellenére a tényleges ügyintézés
továbbra is a Portolan és a Mahart között zajlott, a Plimsoll Bt.-n csak
átcsorgatták a pénzt a megrendelők, s a betéti társaság a gyakorlatban
nem vett részt a szállítmányozási tevékenységben. A dokumentumok ugyanakkor
arról tanúskodnak, hogy a Plimsoll Bt. a Maharttól kapott számlákat ügynöki
díjjal megemelt áron számlázta tovább a Portolannak - állítja Márton Attila.
Azt mondta: a Portolan hasonlóképpen számlázott tovább a Dunaferr teljes
tulajdonában álló Kereskedőház Kft.-nek.
A tálcán kínált megbízások eredményeként a Plimsoll
Bt. tevékenysége rövid idő alatt óriási sikereket mutatott: az 1998-as,
százmillió forintot alig meghaladó árbevétele 1999-ben már csaknem egymilliárd
forintra, azaz a tízszeresére ugrott úgy, hogy ez az árbevétel szinte teljes
egészében a Portolan megrendeléseiből származott.
A harmadik lépcsőfok
A Portolan Kft. évről évre több milliárd forint értékű
forgalmat bonyolított le a Maharttal, amely Magyarország folyami hajózásában
domináns részesedéssel bír. E forgalom ugyanakkor 1998 óta drasztikusan
visszaesett, míg a visszaeséssel szinte azonos mértékben megnőtt egy újabb,
magántulajdonban lévő alvállalkozón, a Coriolis Kft.-n keresztül végzett
folyami szállítmányozási tevékenység - derül ki a nyilvánosságra bocsátott
vizsgálati ismertetőből.
A Coriolis Kft. hárommillió forintos törzstőkével alakult
1991-ben. Ügyvezetői között megtalálhatók a Plimsoll Bt.-ben is tulajdonos
magánszemélyek. Az előző példához hasonlóan, a Coriolis „beékelődött"
a Portolan és a Mahart közötti üzletmenetbe, és jelentős megrendeléseket
kapott a Portolan Kft.-től. Márton Attila a szerződésekre, a számlákra
és „egyéb dokumentumokra" hivatkozva arra következtet, hogy a tényleges
ügyintézés továbbra is a Portolan és a Mahart között zajlott, a Coriolis
érdemi tevékenységet nem végzett, mint ahogy a Plimsoll sem. Gyakorlatilag
csak a pénzt „ömlesztették" át rajta úgy, hogy a Coriolis a Maharttól
kapott számlákat ügynöki díjjal megemelt áron számlázta tovább a Portolan
Kft.-nek, az pedig hasonlóképpen a Dunaferr Kereskedőház Kft.-nek, kísértetiesen
hasonló módon, mint ahogyan a Plimsoll is tette. A Coriolis tevékenysége,
tekintettel arra, hogy nem igazán különbözött a Plimsoll Bt.-étől, épp
olyan gyümölcsöző volt, mint a betéti társaságé.
A Coriolis 1998-as nettó árbevételét egy év alatt meghússzorozta,
2001-re pedig több mint harmincszorosára emelte. 1999-ben és 2000-ben a
Coriolis forgalmát szinte teljes egészében a Portolan megrendelései biztosították,
amelyekből a magáncég komoly nyereségre tett szert, és a befektetett tőkének
majd tizenhétszeresét fizette ki osztalékban a tulajdonosainak.
A Coriolis szárnyalása a Portolan mélyrepülését eredményezte. Márton Attila közlése szerint a Portolan és a Mahart közötti közvetlen üzletmenet drasztikusan, 18 százalékkal visszaesett 1998 és 2000 között, míg ugyanezen időszak alatt a Portolan Coriolis közötti forgalom a 150-szeresére ugrott.
A mesterfok
Az újabb magáncég bevonása a szállítmányozási üzletágba
már rutinmunka lehetett a Dunaferr-menedzsmentnek. 1999-ben hasonló módon
vonták be az üzletbe az Intercisa Kft.-t, amelynek tagjai között a többi
résztvevő cégből már jól ismert magánszemélyek találhatók. A Portolan és
az Intercisa Kft. között 1999-ben létrejött szerződés olyan áruk hegymeneti
hajózására adott megbízásokat, amelyek a Portolan és a Mahart között létrejött
szerződés hatálya alá tartoztak. A Portolan az Intercisa Kft. meghatározó
megrendelőjévé vált. Az Intercisa 1999. évi árbevétele 12 millió forint,
a kifizetett osztaléka pedig majdnem elérte a kétmillió forintot. A magáncég
forgalma a tavalyi évben 26,4 millió forintra ugrott.
Márton Attila szerint a vizsgálati anyagból megállapítható,
hogy a Portolan Kft. menedzsmentje a Dunaferr Rt. előző vezetésének tudtával
és beleegyezésével 1992-től - de mindenekelőtt az Acél XXI Kft.-vel kötött
vagyonkezelői szerződés időszaka alatt - súlyosan megkárosította a Dunaferrben
és annak leányvállalataiban meglévő állami vagyont.
A MAHART EXVEZÉRE IS ÉRDEKELT VOLT AZ ÜGYBEN. A cégkivonatok
szerint a Dunaferr folyami szállítási ügyleteiben részt vevő cégek közül
egyben, a Plimsoll Bt.-ben tulajdonos beltagként, valamint ügyvezetőként
szerepelt Szalma Botond, a Mahart Rt. idén márciusban menesztett vezérigazgatója.
Szalma Botond testvére, Szalma Béla pedig az Intercisa Kft. tagja, ügyvezetője.
(Forrás: Magyar Nemzet)

|