Identitás

Tudom, ez a dolgozat kisebb-nagyobb vihart kavar majd, így gyorsan előrebocsátok néhány dolgot, legalább ne utólag kelljen majd magyarázkodnom.

      Az, hogy egy önkormányzati díjat kinek és milyen érdemekért adományoznak, a mindenkori közgyűlés döntésének függvénye. Az tehát, hogy valaki - ez esetben: én - egyetért-e a döntéssel, avagy sem, jórészt a személyes vonzalmak és averziók mentén dől el, ergo magánügy, ergo a döntés tartalmát vitatni lehet, jogosságát nem, érvényességét, nos, hmm, hmm, ez még eldöntendő. Ez az egyik tényező.
     A másik momentum, hogy - és e ponton tessék elképzelni szerzőt térden állva, balja a magasban, jobbja a szívén, amint eskühöz készül - minden tiszteletem Bojána Radulovicsé. Elképesztő játékos, hatalmas sportember, aki nélkül nemcsak a Dunaferr együttese, de a magyar női kézilabda válogatott is kevesebb. Emlékszem a Ljubljanában rendezett BEK-döntő poklára - örök időkre szóló sportélmény, hogy a helyszínen láthattam! -, amint foggal és körömmel, pedig a szlovének (szlovénok?) iszonyúan gyepálták és már akkor is fájt a térde, és emlékszem Sydney-re, ahol, nem túlzás, a vállán vitte a csapatot az olimpiai döntőig. Az, hogy a világ legjobb kézilabdázónője, nem kérdés, mert nem lehet az: olyan evidencia, mint hogy vasárnapra hétfő, ünnepre szürke hétköznap következik.
     Viszont ma Bojána Radulovics Dunaújváros díszpolgára lett, e sorban (ti. a díszpolgárokéban) az első. Mert a város közgyűlése így döntött.
     A város közgyűlése rosszul döntött. Mert Bojána Radulovics remek játékos, világelső, ha tetszik, de a díszpolgári cím másról szól. Többről és kevesebbről. Nem világhódításról, illetve a szó köznapi értelmében nem arról.
     Hanem arról, hogy valaki mindent, minden cselekményét, döntését, sikerét és kudarcát, hosszú - esetenként több évtizedes - munkáját alárendeli annak, hogy egy közösség, a polisz tagjaként ténykedik. A díszpolgárság: előélet, teljesítmény és rang páratlan kombinációja. „A cím azon személyeknek adható, akik tevékenységükkel maradandó érdemeket szereztek, elősegítették a város értékeinek gyarapítását, öregbítették hírnevét." - áll a vonatkozó közgyűlési rendeletben. Radulovics Bojána 1995-ben lett a Dunaferr játékosa: az, hogy az elmúlt években csodálatos eredményekkel öregbítette a város hírnevét, vitathatatlan - ám ugyanakkor ez a hat év, bocsánat a keresetlenségért, kevés. A díszpolgári cím birtokosainak névsora ugyanis egy közösség - a polisz - identitásának egyik alapvető, jó esetben kikezdhetetlen fundamentuma. (Mondd meg, ki a díszpolgárod, megmondom, hol élsz!)
      A címet hat (még egyszer: csodálatos, feledhetetlen és felemelő) évre megadni - dőreség és végzetes könnyelműség.
      A közgyűlés Radulovicsot díszpolgárrá szavazó tagjai kellemetlen helyzetbe hozták magukat, ami legyen az ő bajuk. Ide a bökőt, mutat nyakára a szerző, hogy Radulovicsot is meglepte a döntés. És sokan vannak, igen, kedves döntéshozók, sokan, ha nem is rengetegen, akik most, ebben a felemelő és ünnepi pillanatban rosszul érzik magukat, mellőzve és megalázva, hosszú évek, alkalmanként egy-egy egész élet munkájával a hátuk mögött.
     (Sokáig tépelődtem, nevesítsek-e, aztán úgy döntöttem, igen, megteszem. Tisztelt közgyűlés, tisztelt képviselők, az a tény, hogy önök folyamatosan és szemrebbenés nélkül semmibe, ismétlem, semmibe vették és veszik néhai Bóna István Széchenyi-díjas régészprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia valahai rendes tagja páratlanul gazdag életművét, benne a város történelmével kapcsolatos számtalan kutatási eredményét, a város területén és környékén végzett feltárásait, és nagyszerű Pentele-kismonográfiáját, a város és az ország - tudományos - közéletében betöltött szerepét, azt a mostanság aligha mellékes momentumot továbbá, hogy néhai „Bóna Pista" volt, aki 1956 forró októberében elsőként tudósított egy, a jelenlegi Bartók téren tartott tüzes beszédben a fővárosi eseményekről, vagyis a sztálinvárosi-pentelei történések egyik előmozdítója volt, nos, mindezek figyelmen kívül hagyása álláspontom szerint tűrhetetlen, illetve nem hagyható szó nélkül. Ezért is szólok, sőt, esedezem: ilyen súlyú határozat meghozatala előtt álljanak meg egy pillanatra, és gondolják végig, mit eredményez és hová vezet a döntésük. Köszönöm.)

Nyulasi Zsolt
(Dunaújváros Online Hírek)