október 24. (szerda) 10:59

Vasanyagot - kereskedelmi mennyiségben

Félmilliós zsákmányt könyvelhetnek el a tolvajok, akik vasanyagot vittek el a Volán telepről.

     Kereskedelmi mennyiségű vasanyagot vittek el ismeretlen tettesek a Volán telepről, erősítette meg lapunk információit R. Szabó Ágnes: mint a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa a DO-val tudatta, az ismeretlen tettesek az első vizsgálatok szerint ötszázezer forintos kárt okoztak.
     Történt más - rendhagyónak mondható - bűncselekmény is a városban: a Latinovits utcában egy parkoló Toyota ablakát törte be ismeretlen tettes, aki az autó bal első ajtajával (!) távozott a helyszínről. A lopási kár körülbelül ötvenezer HUF. Egy parkoló autóból - szintén a Volán telepnél - motort, sebességváltót és kisebb alkatrészeket szereltek ki az élelmes tolvajok: az „utánpótlás" értéke a rendőrségi híradás szerint mintegy nyolcvanezer egység. (Sikertelenül próbáltak meg eltulajdonítani egy Audi A3-as személyautót - a többmilliós kocsira a Nagy Imre úton vetettek szemet a tolvajok.)
     Baracson alumínium oszlopokat vittek el ismeretlen elkövetők: a fémgyűjtők által okozott kár huszonötezer forint.

(Dunaújváros Online Hírek)


Vissza