Hálótitkok
A felnőtt magyar internetezők többsége bizonyos "hálóhelyzetekben"
inkognitóban, személyazonosságának fölfedése nélkül jelenik meg, s négytizedük
tart attól, hogy nem a nyilvánosságnak szánt adatokat tudnak meg - vagy
kombinálnak össze - róla illetéktelenek. Mindez abból a felmérésből derül
ki, melyet a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet készített szeptember
végén a HVG megbízásából, a 18 éven felüli internetezőket reprezentáló
400 fős minta telefonos megkérdezésével.
Az internetezők háromnegyede úgy érzi, mintha internetezés közben "teljesen magában lenne, ahol szabadon teheti, amit akar". Mindössze 22 százalék azok aránya, akik az internetes „szereplést" inkább az utca nyilvánosságához érzik hasonlónak, „ahol bárki megfigyelheti, hogy mit csinálnak". Aki ismeretlenekkel lép kapcsolatba a neten, zömmel „maszkban" jelenik meg: azaz amikor így chatel, illetve így szól hozzá internetes fórumokhoz, nem fedi fel, hogy kicsoda valójában.
Aki így álcázza magát, úgy érzi, hogy a lehető legszabadabb
nyilvánossághoz jut, ahol még a közösség normakövetésre kényszerítő tekintete
sem korlátozza megnyilvánulásait. Erre utal, hogy a személyazonosság eltitkolásának
lehetséges okai közül a válaszadók azt tartották a legfontosabbnak, hogy
„így szabadabban nyilatkoznak meg, nyilvánítanak véleményt", függetlenül
attól, szoktak-e maguk az internet nyilvánossága elé lépni.
Az internetezők zöme rendelkezik megfelelő álruhával
vagy álruhákkal: 51 százalékuknak van olyan e-mail címe (is), amelynek
alapján „közönséges halandók" nem deríthetik ki kilétét, további 11
százalékuk e-mail címéből pedig csak a cég neve derül ki, a használóé nem.
Nem meglepő, hogy a világháló utasai különösen a legszemélyesebb érzéseik,
gondolataik, élményeik taglalásakor ügyelnek arra, hogy kilétüket homály
fedje: az internetes társkeresőket igénybe vevők több mint kétharmada a
személyazonosságát elrejtő címét használta ilyenkor. Az álláskeresők kevésbé
érzik szükségét, hogy ne legyenek azonosíthatóak, ők inkább a (valószínűleg
éppen elhagyni kívánt) cég nevét is tartalmazó e-mail cím használatát kerülik.
Az internethasználók több mint fele tart attól, hogy
személyazonosságát annak ellenére megállapítja valaki, hogy ő maga nem
kívánja fölfedni azt. Félelmüket azonban többnyire nem táplálják ilyen
irányú személyes, rossz tapasztalatok: a válaszadók mindössze 7 százaléka
adott számot ilyesfajta „lebukásról", állítólag nagyrészt ismeretlen
magánszemélyek ellenségeskedésének vagy gúnyjának célpontjaivá válva. Úgy
tűnik azonban, hogy a személyazonosság elrejtése helyzetfüggő: amikor bizonyos
website-ok eléréséhez vagy egyéb internetes ügyintézéshez személyes adatokat
kérnek, a használók 84 százaléka valódi adatokat ad meg, vagy legalábbis
ezt állította a kérdezőbiztosnak.
Annak ellenére, hogy a többség nem tekinti a világhálót
nyilvános szférának, az internetezők négytizede szerint "jogos a félelem,
hogy az internethasználat során valakik olyan adatokat tudhatnak meg az
emberről, illetve olyan adatokat kombinálhatnak, amelyeket más úton valószínűleg
nem volnának képesek". A többség szerint azonban "az internethasználat
kockázata ebből a szempontból nem nagyobb, mint az információcsere hagyományos
módjai esetén".
A visszaélésektől tartók számára a legkomolyabb fejfájást
az okozza, hogy valaki esetleg illetéktelenül felhasználja az interneten
megadott bankkártyaszámukat. Ennek megfelelően az internetezőknek csak
egy töredéke adná meg biztosan bankkártyája számát, 60 százalékuk viszont
"biztosan nem adná" meg, ha internetes jegy- vagy szobafoglaláshoz,
vásárláshoz kérné azt valaki. A használók harmada bizonyos feltételekhez
köti az adatszolgáltatást: az ő háromnegyedük a használt rendszer biztonságát
mérlegelné, közel felük az "ügylet" fontosságától tenné függővé
a szám bepötyögését, 30 százalékuk pedig csak akkor vállalná a kockázatot,
ha éppen nem volna túl sok pénz a kártyáján. Eddig még csak az internetezők
8 százalékával fordult elő, hogy valóban megadta a kártyaszámát.
A hálópolgárok egyötödének levelezésébe valaki - a
leggyakrabban családtag, illetve munkatárs - a tudomásukkal olvas bele.
Egyhatoduk nem tudja, ám gyanítja, hogy valaki (elsősorban munkatársuk,
illetve a munkahelyükön dolgozó rendszergazda) legalábbis esetenként illetéktelenül
belenéz az e-mailjeibe. Azt, hogy illetéktelen kezekbe kerül a levelezése,
csak az internetezők kisebbsége gyanítja, ám e gyanú fokozza a félelmet:
azoknak, akik nem sejtenek konkrét "titkos olvasót", csak egyharmada
tart attól, hogy ily módon valaki kémkedik utánuk, a gyanakvóknak viszont
több mint a fele. Hasonló a helyzet a böngészett oldalak "megfigyelésével":
a netezők 16 százalékának megmondta valaki (ez elsősorban munkahelyi ügy),
hogy néha ellenőrzi, milyen oldalakat néz meg internetes böngészései során,
további 17 százalékuk pedig csupán gyanítja, hogy valaki kikémleli ezt.
Ám emiatt még kevesebben aggódnak, mint e-mailezésük magánjellegének elvesztése
miatt. Mindössze az internetezők 13 százaléka nem tart a szóba jöhető veszélyforrások
egyikétől sem. Több mint a felük talált olyat a felsorolt dolgok között,
amitől nagyon fél, egyharmaduk pedig olyat, amitől egy kicsit.
Összességében az internetezők 51 százaléka érzi úgy,
hogy a világháló nem ad különösebb lehetőséget az adataikhoz való hozzáférésre,
és a nyilvánosságot is kizárja, amikor netezik. Egynegyed azok aránya,
akik úgy gondolják, hogy kombinálhatnak róla olyan adatokat, amelyeket
nem szánt a nyilvánosságnak, ám ez az érintetteket a jelek szerint nem
zavarja a hétköznapi szörfözésben. A magyarországi internetezők 15 százaléka
viszont teljesen kiszolgáltatottnak érzi magát: úgy véli, a világháló olyan
publikus tér, ahol árgus szemek a szokásosnál is többet megtudhatnak róla.
Venczel Tímea
(HVG)
|
