október 26. (péntek) 12:00

Hétköznapi tudomány

A tudomány művelése a hétköznapokban címmel nagyszabású tudományos konferenciát rendeznek a Dunaújvárosi Főiskolán: október 30-án, kedden egész nap okosodhatunk.

   Plenáris ülés, szekciók, tudósklub és ki miben tudós: egész nap várja a tudományok művelőit, híveit és szerelmeseit október 30-án, kedden a Dunaújvárosi Főiskola. Az intézmény a Városházával, a Dunaferr Rt.-vel, az OMBKE helyi szervezetével, valamint a helyi kereskedelmi és iparkamarával közösen szervezte meg a nagyszabású tanácskozást.
   A konferencia címe - "A tudomány művelése a hétköznapokban" -, valamint a DO-hoz eljuttatott részletes program (lásd később) egyaránt igazolja, hogy a tanácskozás az ünnepi emelkedettség és a napi praxis házasítására tesz kísérletet, miközben az elmúlt évek kínálatához képest is színesedett a tudományágak köre.
   A konferencia plenáris ülése kedden délelőtt kilenc órakor kezdődik a főiskola M8-as előadójában: dr. Kiss Endre főigazgató köszöntője után többek között Prof. dr. Michelberger Pál akadémikus tart előadást a tudományfejlődés lehetőségeiről és korlátairól az új évezredben, míg dr. Benedek András, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára vázolja az informatikai forradalom és a szakképzés fejlődésével összefüggő trendeket. Tóth László, a Dunaferr Rt. vezérigazgatója a piaci szegmens szélesítését célzó folyamatok és a tudományos eredmények összefüggését elemzi, míg dr. Kálmán András polgármester Dunaújváros oktatáspolitikájáról tart előadást.
   A tudomány napja délután szekcióülésekkel folytatódik: a tudósok összesen hat szekcióban - műszaki; természettudományi; nevelés- és társadalomtudományi; nyelvészeti; informatikai; gazdasági - összegzik kutatási-vizsgálati eredményeiket.

Ny.
(Dunaújváros Online Hírek)

Plenáris program, szekciók, helyszínek
A főiskola honlapja
Az akadémia honlapja
A szaktárca a weben


Vissza