Már megint milliós
kocsinak kelt lába Dunaújvárosban - a Tavasz utcából tűnt el egy Opel -, miközben két rablásról is hírt kapott a DO.
Négymillió forintot ér az a kocsi, amit a tavasz utcából tulajdonítottak
el ismeretlen tettese, erősítette meg információinkat R. Szabó Ágnes: a
megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa kérdésünkre elmondta,
az Opel Astra rendszáma HAF-616.
A Százszorszép utcából betonkeverőt vittek el - harmincezres
a kár -, Ercsiből egy televíziónak kelt lába. Három rablásról is értesült
a DO: Pusztaszabolcson egy asszony nyakából aranyláncot téptek le, mezőfalván
egy férfire törték az ajtót: a tettes bántalmazta a megtámadottat, majd
a sértett kilencvenezer forintjával távozott. A helyszínre érkező rendőrök
hajnali fél kettőkor őrizetbe vettek egy férfit, aki alaposan gyanúsítható
a rablás elkövetésével.
Nem múlhat el nap ittas autóvezető buktája nélkül: egy nagyvenyimi
férfit igazoltatása után vérvételre szállítottak - az előzetes orvosi vélemény
szerint a vezető közepes alkoholos befolyásoltság állapotában csalinkázott
az úton.
A legriasztóbb hír egy Bartók Béla téri eset: két ismeretlen férfi cigarettát kért egy harmadiktól, majd ok és előjel nélkül arcul ütötték a sértettet. A cselekmény indoka ismeretlen, a megtámadott szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
(Dunaújváros Online Hírek)

|