Krisna szellemében
Immár másodszor szervezett ételosztó akciót ma délután Dunaújvárosban a
Krisna-tudatú Hívők Közössége. A kisegyház képviselői délben a Papírgyári
úti átmeneti otthonban, délután a családsegítő központban osztottak - tartós
élelmiszert.
 |
A tudat, amint
meghatározza a létet |
Három bhakta érkezett ma délben Dunaújvárosba a Krisna-tudatú hívők pécsi közösségéből: lelkészük, Locana das (Preimayer László) a DO kérdésére elmondta, immár második dunaújvárosi akciójuk a „Food for Life" mottóval szervezett világméretű ételosztó missziójának sorába illik.
Locana das kérésünkre felelevenítette az akciósorozat
történetét: a hatvanas évek végén a Krisna-tudatúak meghatározó szellemi
vezetője, Sríla Prabhudata New York éhező kisgyerekei megsegítésére kezdeményezte
a segélyprogramot, amely azóta a világ egyik vezető ételosztó missziójává
izmosodott - lévén a Krisna-tudatúak éppen úgy eljutnak a háborús és válságövezetekbe,
mint a „fejlett világ" rászorulóihoz (felekezeti hovatartozástól függetlenül).
A képlet mindenütt egyforma, állítja Locana das: a pártfogói adományokat,
támogatásokat és az utcai gyűjtések „termését" a rászorulók élelmezésére
fordítják - hitük/álláspontjuk szerint a praszáda adománya a test mellett
a lelket is táplálja.
A hazánkban tizenkét éve bejegyzett kisegyházként
működő Krisna-tudatúak természetesen Magyarországon is folytatják a missziót:
évente több tonna élelmet fordítanak karitatív célokra, nem egy városban
rendszeres főttétel-adományokkal segítik a rászorulókat - Budapesten több
éve működik a „krisnások" ingyenkonyhája -, mégpedig mindig a helyi
karitatív szervezetekkel együtt dolgoznak. A mai akciót a családsegítő
központ munkatársaival együtt szervezték és bonyolították: az átmeneti
otthonban több mint ötven, a családsegítőben mintegy százötven tartós élelmiszert
tartalmazó „egységcsomagot" osztottak ki. Természetesen azt is megkérdeztük
a lelkésztől, Dunaújvárosban miért nem sikerült tető alá hozni a máshol
roppant népszerű főttétel-osztó akciót:
- Rengeteg segítő szándékkal találkoztunk a városban,
nagyon sokan év közben, adományaikkal is segítették tevékenységünket. Ám
az igazat megvallva egyelőre hiányzik az a kapcsolati háttér, amely révén
olyan melegkonyhát találunk, ahol elkészíthettük volna kiosztásra szánt
ételeinket. Bízunk abban, hogy e téren idővel kedvezően változik a helyzet:
megfelelő kapcsolattal a karitatív szolgálat alkalmait az évi egy-kettőről
biztos föl lehetne tornázni öt-hat akcióra.
Ny. Zs.
(Dunaújváros Online Hírek)

|