A bolond igazsága

IÚj bábszínházi bemutatónak tapsolhatott a Bartók közönsége: A világszép nádszálkisasszony meséjének premierje ma volt az intézmény kamaratermében.

   A színhely egy közelebbről meg nem nevezett reneszánsz udvar, a történet veleje pedig régről - konkrétan Benedek Elektől - ismerős. A nádszállá varázsolt-rontott királykisasszonyról hall bűvös éneket a trónörökös, akit innentől nem érdekel senki lánya többé - elindul, s megkeresi szíve választottját.
   Nos, jószerével csak a vezérmotívum köszönt vissza a Bartók Kamaraszínház és a Levendulaszínház új bemutatójából: egyrészt Szabó Zsuzsa, a mesét színpadra állító bábművész-rendező a közismert történet kaukázusi változatát használta alapanyagként - amely az eredeti meséhez képest több próbát állított a főhősök elé a boldog vég eléréséig -, másrészt egy mellékszereplőt „hozott helyzetbe". A történetmondó, a cselekmény fő alakítója és kommentátora az udvari bolond lesz. Az ő segítsége, tevékeny közreműködése nélkül nemcsak a „királyka koma" tehetetlen, de a már említett boldog vég eljövetele is minimum kérdéses. E súlypontváltást nemcsak a királylány tovább-bűvölése, állandó átalakulása, illetve a helyébe lépő boszora „csele" érzékelteti: a bolond lehet csak annyira bolond, hogy többször is átkeljen a tengereken, így járva kedvében a királyfinak.
   A mese - ezúttal szó szerint - egyedül a bolond (illetve a dunaújvárosi bemutatón a bolondot alakító Markovics Éva) kezében van, nem számítva most a dramaturgiailag is fontos-pontos helyeken felcsendülő élő zene tolmácsaként színre lépő Fekete Lajos személyét. E sajátosság pedig - azon túl, hogy hihetetlenül izgalmassá teszi magát a produkciót - elképesztő felelőséget aggat a játszóra. Csak a legfontosabbakat említve: öt szerepben kell megszólalnia - lehetőleg eltérő/összetéveszthetetlen karaktereket alakítania - a perfekt dialógusok mellett ügyelve a betétdalokra és a zenével való együttműködésre, továbbá figyelnie kell a cselekményvezetésre, a multifunkciós díszletek (Werner József) folyamatos mozgatására, s nem utolsósorban a közönség reakcióira. S bár nem volt hibátlan a ma délutáni előadás - apróbb szövegtévesztések mellett itt-ott ritmikai problémák is előfordultak -, továbbá van/lesz mit feszíteni a játékmeneten, emelem kalapom: vállalható-fogyasztható produkció született, helyenként remek megoldásokkal. S a játék, ez viszont tény, az utolsó pillanatig babonás figyelemre késztette a kamarateremben helyet foglaló mélyen tisztelt serdületleneket. Ha csak picit is tovább oldódik a most még szinte tapintható feszültség, és kicsit erősödnek az ironikus felhangok, revelatív erejűvé is válhat „A világszép nádszálkisasszony". Kiderülhet, mint mindig: a bolondnak van igaza.

-nyulasi-
(Dunaújváros Online Hírek)