Domainek védelme előrelátásból
A kormányfő és felesége, valamint a sportminiszter levédi nevük domainjeit.
A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök
a hét elején kérvényezte az orbanviktor.hu domainnév bejegyeztetését a
Centralnet Bt.-nél. Ugyanígy járt el a saját nevével Orbán felesége, Lévai
Anikó, illetve néhány nappal korábban Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter
is. Információnk szerint Lévai Anikó azért döntött így, mert a lengyel
miniszterelnök feleségének neve alatti címen pornóoldal indult.
A kormányfő - aki közvetlen környezete szerint és a DO információi
szerint egyáltalán nem fogékony az internetezéssel kapcsolatos kérdésekre
- sokáig csak a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által bejegyzett orban.hu-n
keresztül tett közzé információkat magáról, ám ezen az oldalon nagyrészt
csak a MeH honlapjára irányuló linkek voltak: ott szintén sok információt
helyeztek el róla. A mostani igyekezet nem lehet véletlen, hiszen a - nemzetközihez
hasonló - magyar szabályok szerint bárki bejegyeztethet egy személynévre
utaló domaint, ha az megegyezik a saját nevével, abból a szempontból nem
lehet sorrendet felállítani, hogy „ki a híresebb" a kérvényezők közül.
A nyilvános telefonszám-adatbázisban nyolc Lévai Anikó, egy
Orbán Viktor és öt Deutsch Tamás szerepel, akik mind joggal pályázhattak
volna a névre; azonos nevűeknél az igény beérkezési sorrendje számít, így
- noha elvileg néhány napig még fel lehet szólalni a bejegyeztetés ellen
- nagy valószínűséggel már semmi nem veszélyezteti a most kérvényezők bejegyzését.
(a Napi Gazdaság nyomán)

|