november 19. (hétfő) 20:49

Fekete hétvége

A hirtelen jött lehűlés okozta csúszások, a síkos utak súlyos balesetek egész sorához vezettek a hét végén Fejér megye útjain.

   Mint R. Szabó Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának vezetője elmondta, már pénteken két súlyos és egy könnyű sérüléssel járó balesetnél helyszíneltek kollégái. Halálos tömegszerencsétlenség történt viszont szombaton délben az 1-es főút megyei szakaszán: egy VW vezetője vesztette el Budapest felé tartva uralmát a jármű felett - a kocsi egy szabályosan megállt és kivilágított teherautónak ütközött - a Golf vezetője életveszélyes sérülést szenvedett. három utasa viszont a helyszínen meghalt. Szombaton további két súlyos és négy könnyű sérüléssel járó baleset történt Fejér megyében.
   Halálos kimenetelű baleset történt vasárnap hajnalban Balinka térségében - egy Ford csúszott meg a nedves úton, majd egy vashíd betongyámjának ütközött: a tragédia során a kocsit vezető tizennyolc éves fiatalember életét vesztette, két utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba -, s tragédia helyszíne volt a 6-os út is Ercsinél. Egy Daewoo személyautó pördült meg a síkos pályán, összeütközött egy Ikarus autóbusszal, majd saját sávjába visszatérve a mögötte haladó Citroennel ütközött. A Daewoo vezetője a kórházba szállítás után életét vesztette, a járműben utazók közül egy harmincegy éves nő életveszélyes, egy tizenkét éves gyermek súlyos, egy hét és egy kilenc éves gyermek könnyű sérülést szenvedett.

(Dunaújváros Onlne Hírek)


 
Vissza