november 19. (hétfő) 18:41

Vivendi: (hang)versenyre készen

A Vivendi egy évvel ezelőtt hirdette meg: versenyre hívják ki a Matávot. Ma sajtótájékoztató keretében adtak hangot annak, hogy készen is állnak a versenyre. Megszólalásukkal a Matáv tv reklámjára is felelni akartak.

    A Vivendi Telecom Hungary a magyar távközlési piac egyik legrégebbi szereplője. 1994 óta több mint hatszázmillió dolláros beruházást hajtottak végre Magyarországon. Az általuk kiépített hálózat másfélmillió állampolgár ellátásához szükséges, a vezetékes távközlés minden területét átfogó kínálatú cégcsoportot alakítottak ki.
   A versenyre való felkészülés jegyében ez évben a V-com megindította üzleti szolgáltatását a 3.5 Gigahertzes frekvencián, a V-fon szolgáltatási területén új szolgáltatási csomagokat vezettek be, a V-net pedig elindította országos szolgáltatását, elsőként az internet csomag árába beépített csökkentett telefontarifával. Budapesten kiterjedt optikai hálózattal rendelkeznek, emellett összekapcsolták regionális hálózataikat. Kiépítették a minden nagyobb városra kiterjedő szolgáltatási központjaikat, regionális és helyi kereskedelmi irodákat hoztak létre. Ma már az üzleti kommunikáció és az internet területén az országos verseny egyik meghatározó szereplője a Vivendi Telecom Hungary.
   December 23-tól, a távközlési verseny hivatalos kezdetétől az ország minden pontján elérhető távolsági hangszolgáltatást nyújtanak majd. Üzleti kommunikációs szolgáltatásként integrált hang-adat szolgáltatást vezetnek be. Az országos verseny elindulásával első lépcsőben a belföldi és a nemzetközi távhívások területén jelenik meg a fogyasztók számára a több szolgáltató közötti választás lehetősége. A verseny pozitív hatása - fogalmaz a sajtótájékoztató kapcsán kiadott háttéranyag - nem csak az egyes előfizetők számára hasznos: megfelelő versenyfeltételek mellett további beruházásokat vonz az országba tovább erősítve Magyarország versenyképességét Európában. A Vivendi Telecom Hungary felkészülten várja a távközlési hangverseny kezdetét - hangsúlyozták a mai eseményen a távközlési cég vezetői.
   A Vivendi azt is hangsúlyozza, hogy a jövő verseny piacát alapvetően meghatározzák a jelenleg készülő rendeletek. Bíznak benne, hogy a szabályozás által kialakított keretek lehetővé teszik a december 23-ai piacnyitást. A cégcsoport megfogalmazta a szükséges szabályozással kapcsolatos véleményét is, melyben többek között kifejtik: „mérsékelten infrastruktúra" alapú verseny valósuljon meg, hiszen a fogyasztók és az ország érdeke a komoly befektetők megtartása, és komoly beruházások hazánkba vonzása. Ezért szabályozandó - a Vivendi megítélése szerint -, hogy a minimális befektetéssel maximális profitot elérni kívánó szolgáltatók csak ott szolgáltassanak, ahol saját maguk képesek közvetlenül átvenni a hívást. Ennek figyelembe vételével biztosítható a verseny tartós fenntartása.
   Fontos tehát, hogy a hálózattal rendelkező társaságokat védje a szabályozás a kizárólag szolgáltatásokat nyújtó társaságokkal szemben. Magyarországon a hálózatok az elmúlt néhány évben épültek ki, komoly beruházásoknak köszönhetően. Ha nem épül be a szabályozásba a hálózat nélküli társaságokra vonatkozó, a hálózati összekapcsolás esetén az egymással szembeni elfogadott alapárra tevődő maximálisan 20 százalékos felár szabálya, ez értelmetlenné teszi a további hálózatfejlesztéseket, elértékteleníti és fékezi a beruházásokat - fejti ki a Vivendi sajtóanyaga.
   Szabályozási javaslataikban figyelembe vették a távközlés világpiaci tendenciáit is. Az elmúlt időszak nemzetközi és hazai trendje alapján feltételezik, hogy a piacnyitás után nem várható számos új, jelentős szolgáltató megjelenése a magyar piacon, így egy esetleges „ultra liberális" piaci szabályozás ma nem a tartós versenyt segítené. Sokkal inkább vezetne az elmúlt néhány évben a magyar piacon már megtelepedett, az országos verseny elindulásában érdekelt társaságok versenylehetőségeinek csökkenéséhez.

   Kesztyűt dobtak a Matávnak

(Dunaújváros Onlne Hírek)


 
Vissza