Jó munkaerővé válhatnak
Komplex rehabilitáció és megfelelő képzés
után, megfelelő munkahelyen megtalálhatják
helyüket a hátrányos helyzetű emberek - hangzott
el többek között azon a munkaügyi konferencián,
amelyet a megyei munkaügyi központ rendezett
ma Dunaújvárosban.
Míg tőlünk nyugatra a fogyatékos
emberek megmaradt képességének, készségének
fejlesztésére fordítanak energiát, erre alapozva
későbbi foglalkoztatásukat, addig sajnos
nálunk ez a gyakorlat nem honosodott meg,
kezdte előadását dr. Gere Ilona közgazdász-kutató,
rehabilitációs szakértő. A hátrányos helyzetű
emberek rehabilitációjáról szóló konferencián
- amelyet dr. Kálmán András nyitott meg -
Gere Ilona az integrált foglalkoztatás EU-s
gyakorlatáról számolt be, miközben a magyar
munkaerőpiac megoldásra váró kérdéseit is
ecsetelte. A szakember fontosnak tartotta
hangsúlyozni: az eltérő képességű emberek
fejlesztését már az óvodában meg kell(ene)
kezdeni, ugyanakkor hazánkban az a kérdés,
fejleszthető-e a fogyatékos ember - ami a
„szellemi korlátoltságot" jól jelzi.
A szereplők - állam, kormány, munkavállaló,
munkáltató - érdekeltsége a foglalkoztatásban
rendkívül eltérő. Kevésbé hajlik a biztos
ellátásból a bizonytalan munka világába az
ellátottságra szocializált ember, s még kevésbé
vállalkozik a munkáltató, amelyik fél fogyatékos
embereket alkalmazni (fluktuáció, táppénz,
speciális munkakörülmények kialakítása stb.).
Ugyanakkor várakozáson felüli eredmények
születtek egy fogyatékosokat alkalmazó cég
vizsgálatakor: a dolgozók joviálisabbak voltak,
kevesebb gond akadt velük - hallhatták a
résztvevők Gere Ilonától, aki hozzátette,
hogy a munkáltatókat inkább ösztönözni, mint
kényszeríteni kellene a hátrányos helyzetűek
foglalkoztatására.
A dunaújvárosi Hullám-Pack Kft.
erre jó példával szolgál: tizenöt megváltozott
képességű embert foglalkoztatnak, kit portásként,
kit takarítóként, kit az üzemben. A védett
munkahelyek megteremtésére pályázaton nyertek
pénzt a munkaügyi központtól. Az üzemvezető,
Balázs Angéla azt is elmondta, hogy nyolcvanszázalékos
teljesítményt érnek el dolgozóik, akik szeretnek
és önmagukhoz képest sokat tudnak dolgozni.
Ma még igen kicsi a részesedésük,
ám a jövőben növelhető a nonprofit társaságok
szerepe a foglalkoztatásban, hallhatták az
érdeklődők dr. Frey Mártától. A szociológus,
tudományos tanácsadó szerint ezek a szervezetek
képesek bevonni az inaktívakat a foglalkoztatásba,
feltérképezni, milyen személyi szolgáltatások
igénye fogalmazódik meg az öregedő és egyre
rosszabb egészségügyi helyzetbe kerülő társadalomban.
Ugyanakkor csak külső támogatással képesek
ilyen feladatoknak eleget tenni. A megnyíló
EU-s forrásokról is szót ejtett, hozzátéve,
csak szigorú feltételekkel lehet hozzájutni
a támogatásokhoz, s ezért külön felkészítő
tanfolyamokat szerveznek a nonprofit szervezetek
számára.
A komplex rehabilitáció megvalósulásáról
számolt be az általa irányított intézmény
példáján Kecskés Rózsa, a Jószolgálati Otthon
vezetője, majd újabb megyei példákkal ismerkedhetett
a hallgatóság a rehabilitációs foglalkoztatásra.
A konferenciát eszmecsere zárta.
SJ
(Dunaújváros Online Hírek)

|