november 30. (péntek) 14:21

Nagykarácsony: kiállítások, szeretetposta

A hét végén ismét nagyüzem lesz Nagykarácsonyban: a faluba érkező vendégek, csoportok nemcsak a Mikulásházat kereshetik fel, de kiállításokra és a szeretetposta megnyitására is várják a látogatókat.

   A programkavalkád már ma délután elkezdődik Nagykarácsonyban: a Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Kis „a" Csoport kollekcióját láthatják a vendégek. A diákok műveit Gombos István, a dunaújvárosi „A" Csoport Művészeti Egyesület vezetője ajánlja a vendégek figyelmébe a délután négy órakor kezdődő megnyitón - a műveket december 21-ig tekinthetik meg a látogatók.
   Egy másik rendhagyó kiállításra december 2-án, vasárnap délelőtt várják a vendégeket: a tíz órakor kezdődő ünnepi szentmise után az Afrika templomai című kollekció megnyitójára, és a nagykarácsonyi „Magyar Betlehem" avatására várják az érdeklődőket, s ekkor leplezik le Patay László legújabb szentképeit is a templomban. Az ünnepséget egy immár hagyományos akció nyitórendezvénye követi: szintén vasárnap kezdi meg működését az 1993. óta élő Szeretet Postája. A Magyar Posta Rt. akciót szervező Budapest-vidéki Igazgatóságának vezetője, Bor Sándor arról tájékoztatta a DO-t, hogy „A csillag nyomában" mottóval az idén is Nagykarácsony lesz a központja adventi szolgáltatásuknak: a karácsonyi üdvözlőlapok, ünnepi küldemények és levelek a falu érintésével, a „Nagykarácsonyon keresztül" felirattal kitérőt tesz a szeretetpostára, ahol - ez is a hagyomány része - az advent heteihez igazodó ünnepi bélyegzővel látják el a küldeményeket. A Szeretet Postája megnyitója vasárnap délelőtt tizenegy órakor kezdődik.
   És még két kiegészítő rendezvény: szintén vasárnap - délután két órától - az óvodások lépnek a szabadtéri színpadra betlehemi műsorral. A Magyar Betlehemhez kapcsolódva pedig az ünnepi időszak heteiben betlehemi játszóházba várják a vendégeket: minden szombaton és vasárnap délután két órától.

Ny.
(Dunaújváros Online Hírek)

A Mikulásház és Nagykarácsony ünnepi kínálata

Vissza