december 06. (csütörtök) 18:56

Ajándékosztók

Ahogy vártuk: a Mikulás-ünnepségek jegyében telt a mai nap világ-, ország-, továbbá városszerte. A DO is futott egy kört.

Jöjj el, kedves

   A hagyományokhoz híven már reggel megérkezett a családi Mikulás a legtöbb kisgyerekhez - Szerző tisztelettel jelenti, tegnap a kilátásba helyezett virgácsok fenyegetésétől rettenten nem káromkodott családi körben, továbbá idén ennyire még nem csillogott a bakancsa, mint ma (a böcsület, ugye) -, s napközben is meglehetős sűrűséggel fordultak meg a piros ruhás ajándékosztók a városban. A prímet természetesen az oktatási intézmények, ezen belül is kivált az óvodák vitték, de láttunk - magányos - utcai harcost éppen úgy, mint autóból dagadó puttonnyal kiszálló Mikulást. (Szerző évek óta érleli mulattató és tanulságos történetcsokrát abból a daliás időből, amikor maga állt - egy taxis vállalat megbízásából -csatasorba: talán jövőre belevág.)
   Jelentős Mikulás-forgalom helyszíne volt a Szent Pantaleon Kórház Gyermekosztálya: dr. Sipos Edit a DO képviseletében a helyszínre érkező egyfős krampuszkommandónak elmondta, hogy évek óta gondolnak civil szervezetek, jó szándékú adakozók azokra a kicsikre (és nagyobbakra), akik az intézményben kénytelenek tölteni az ünnepnapot - idén sem volt ez másként. A kórházi képlet viszonylag egyszerű: akiknek a kezelés megengedi, az előtérben, esetenként a hozzátartozók társaságában veszi át az ajándékot - és honorálja a kedveskedést dallal, verssel -, az ágyhoz kötött fekvőbetegekhez, oldva picit a látogatási szigort, beengedik a Mikulást. Nos, délelőtt az El-Do Rádió ajándékosztója tette tiszteletét a több mint húsz ápoltnál, kora délután a Fidelitas helyi szervezetének képviselői futottak be, míg néhány órával később a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Mikulása bontott puttonyt a gyermekosztályon.
   Aztán szánra pattant, elsuhant az ajándékosztó - innentől az adventi csodavárás napjai következnek: például sok, szépnek ígérkező koncerttel. De ez már megy másik történet, lásd alant.

ny. zs.
(Dunaújváros Online Hírek)

   Adventi koncertek

Vissza