december 07. (péntek) 14:20

A divat ifjú varázslói

Az intézmény nyílt napja keretében rendezték a Divatvarázsló elnevezésű megméretést a Lorántffy középiskolában - több mint száz diák vett részt a viadalon.

   XXI. századi egyenruha tervezését kapták feladatul az indulók a Lorántffy középiskola ruhaipari munkaközössége által - idén immár negyedszer - rendezett rajzversenyen, tájékoztata a DO-t Sobor Angéla, az intézmény igazgatója. A város és a városkörnyék hetedik és nyolcadik osztályos divatvarázslói tegnap mérték össze tudásukat: az évről évre egyre népszerűbb viadalon most huszonegy iskola százöt diákja vett részt.
   A különböző technikával létrehozott munkák a szakmai zsűri tagjai által egybehangzóan magas színvonalúnak ítélt versenyt eredményeztek, így nem voltak könnyű helyzetben a döntnökök, míg kialakították a végeredményt (a verseny színvonalára jellemző, hogy négy kategóriában összesen heten vehettek át különdíjat).
   A legkiemelkedőbb teljesítményt Chikhi Lilla nyújtotta, a második helyen Buruncz Brigitta, harmadikként Czékmán Csaba végzett, a negyedik Takács Nóra, az ötödik Murinkó Szilvia lett. Ötletes részletmegoldásaiért vehetett át különdíjat Kráncz Anikó és Répás Zoltán, következetes tervezőmunkát jutalmazott a zsűri Rácz Janka és Kis Dalma esetében. Szellemes színezés kategóriában Gaszler Krisztián és Molnár Anna Csenge lett különdíjas, a tehnikai ötletességet Csáki Ildikó munkája láttán ismerte el különdíjjal a zsűri.

A rendező intézmény weblapja

(Dunaújváros Online Hírek)

Vissza