Százezres bírság sztrádabliccelésért?
A Népszava értesülései szerint a matrica
nélkül autózókat a jelenlegi néhány ezer
forintos szabálysértési bírság helyett a
jövő évtől "elrettentő nagyságú"
pótdíj beszedésével büntetnék a hatóságok.
A minisztérium az Ausztriában
alkalmazott büntetési rendszert ültetné át
a hazai viszonyokra. Ott az adott járműkategóriában
legmagasabbnak számító tarifa - vagyis az
éves matrica - árának a tízszeresét kell
megfizetnie a bliccelésen ért autósnak. Ez
a magyarországi sztrádadíjak mellett - a
személyautók esetében - mintegy 245 ezer
forintos büntetést jelentene. A szakminisztérium
azonban - úgy tudjuk - túlzottnak találná
az ilyen nagy összegű büntetések kiszabását,
ezért idehaza csak az éves tarifa 4-5-szörösét
kitevő pótdíj bevezetését javasolja. A tárca
javaslata szerint ennél is kevesebbet - az
éves díj hozzávetőleg 2-3-szorosát - kell
majd fizetnie azonban a tetten ért járművezetőknek,
ha a büntetőtarifát hajlandó a helyszínen
kiegyenlíteni.
A pótdíj bevezetése azért vált
szükségessé mert az állami tulajdonú autópályákon
januártól megszűnik a folyamatos forgalom-ellenőrzés.
Az állami kezelésben lévő "fizetős"
autópályákon ugyanis már megkezdődött a fizetőkapuk
bontása. Így a nyílt pályákról hamarosan
eltűnnek a matrica meglétének ellenőrzésére
szolgáló építmények. A kapuk helyébe lépő
új, kamerás sztrádafigyelő rendszer kiépítése
viszont nem fejeződik be az év végéig. Az
elektronikus ellenőrző rendszer kialakítására
ugyanis csupán 320 millió forintot különített
el a kormányzat, holott a kamerahálózat telepítésének
a költségei elérik a hárommilliárd forintot.
A kormányzat egyébként
a napokban
dönt a januártól érvényes sztrádadíjakról,
s úgy tudjuk, hogy a közlekedési
tárca a
jövő héten hirdeti ki az új tarifákat.
A
díjak a személyautók esetében
átlagosan csupán
öt százalékkal emelkednek, míg
a teherautók
útdíjai ennél is alacsonyabb
mértékben, 1-2
százalékkal növekednek. Így 2001-től
a személygépkocsik
tulajdonosai a mostani 23 ezer
300 forint
helyett 24 ezer 500 forintért
vehetnek éves
bérletet, az egyhavi pályahasználatra
jogosító
matricák ára a jelenlegi 2500
forintról 2600
forintra növekszik, a heti jegyek
pedig 1400
forintról 1500 forintra drágulnak.
Illés József
(Népszava)

|