Áprilisi választást javasol a többség A Fidesz, az MDF, az FKGP és az SZDSZ áprilisi,
míg az MSZP májusi választást javasolt a
köztársasági elnöknél tartott mai hatpárti
egyeztetésen. A szerda reggel, Mádl Ferenc
köztársasági elnök hivatalában tartott megbeszélés
célja az volt, hogy az államfő tájákozódjon
a pártok véleményéről, mielőtt kitűzi a 2002-es
országgyűlési képviselő-választások időpontját.
Az Alkotmány szerint a választást áprilisban
vagy májusban kell megtartani.
A Fidesz elnöke, Pokorni Zoltán a
megbeszélés után elmondta, hogy pártja az
április 7-i időpontot szorgalmazza. Szerintük
ugyanis érdemes minél előbb megtartani a
választásokat, mert már most megkezdődött
a kampány. A 2002-es év fontos az EU-s csatlakozás
miatt, ezért célszerű, hogy mielőbb felálljon
az új kormány.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke
is azzal érvel április 7-e mellett, hogy
ez a lehető legkorábbi időpont és így már
június 17-20 körül megalakulhat az új kabinet.
Gyimóthy Géza, ki az FKGP-t
képviselte a tárgyaláson, azzal érvelt április
7-e mellett, hogy májusban már sokkal több
termelőt érintenek a mezőgazdasági munkák.
Emellett ez az időpont lehetővé teszi, hogy
március 15-e és május elseje ne váljon a
kampány részévé. A kopogtatócédulák leadása
ugyanis pont március 14-én érne véget.
Az SZDSZ is áprilist, de nem
7-ét, hanem 14-ét javasol. Így ugyanis nem
a húsvétra estne a kapmpány csúcspontja.
Kovács László, az MSZP elnöke
azzal érvelt a májusi választás mellett,
hogy szerintük is érdemes mielőbb választást
tartani, de azon az egy hónapon már nem múlik
semmi. Szerinte nincs semmi ok változtatni
az eddigi gyakorlaton, ugyanis az elmúlt
két alkalommal májusban voltak a választások.
A MIÉP nem képviseltette magát
az államfőnél tartott tanácskozáson.
Minden párt arra kérte a köztársasági
elnököt, hogy mielőbb tűzze ki a választásokat,
hogy megszünjön az ezzel kapcsolatos feszültség.
Abban egyetértettek, hogy bármelyik időpont
mellett dönt Mádl Ferenc, a pártok nem fogják
vitatni.
Az [origo] információi szerint
a pártok álláspontját nagyban meghatározzák
a tavaszi ünnepek. A konzervatív pártoknak
az az érdekük, hogy az egyik legnagyobb keresztény
vallási ünnephez, a húsvéthoz közel és még
május 1-e előtt legyenek a választások, míg
a baloldal szeretné kihasználni a munka ünnepe
napján kínálkozó kampánylehetőséget.
1990-ben március 25-én, 1994-ben
május 8-án, legutóbb, 1998-ban pedig május
10-én tartották az országgyűlési képviselő-választások
első fordulóját.
Mádl Ferenc köztársasági elnök a parlamenti
pártok illetékeseivel folytatott tárgyalás
után fogadta a Munkáspárt, a Magyar Demokrata
Néppárt és a Kereszténydemokrata Néppárt
képviselőit is. Utóbbi két párt időközben
a Centrum párt tagja lett és éppen az újonnan
alakult tömörülés helyzete miatt a későbbi,
májusi időpontot javasolták, hogy több idejük
legyen a felkészülésre. A Munkáspárt a mielőbbi
szavazás, az áprilisi időpontja mellett van,
mert szerintük mielőbb le kell váltani ezt
a kormányt.
[origo]

|