Fidesz: kellemes ünnepeket
Rekordrövidségű évzáró tájékoztatóra várták
a dunaújvárosi média képviselőit a Fidesz
- Magyar Polgári Párt helyi szervezetének
képviselői.
Az alkalmi díszlet - pártemblémával
ékített lepel abroszként, fenyőcske, pezsgő
- előrevetítette az első témakört. Antal
Lajos, a Fidesz-MPP sajtókapcsolatokért is
felelős képviselője, valamint Cserna Gábor,
a helyi szervezet elnöke és a Fidesz egyéni
országgyűlésiképviselő-jelöltje megköszönte
a helyi sajtó korrekt tájékoztatását (szívesen,
máskor is - ny.), valamint szeretetben gazdag
karácsonyt és áldott, boldog új esztendőt
kívánt a városlakóknak.
Két szakmai ügy is terítékre
került a mai tájékoztatón: egy közelmúltban
született bírósági döntésre reflektálva elsőként
Antal képviselő mondott köszönetet a közélet
szereplői nevében azon városlakóknak, akik
hitet tettek amellett, hogy erdő megsemmisítése
árán ne épülhessen bevásárlóközpont Dunaújvárosban.
Mint mondta, a Fidesz-MPP támogatja a város
fejlődését szolgáló beruházásokat, de a helyi
közösség érdekeit előbbre valónak tartja
a szimpla üzleti megfontolásoknál. Alig egy
órával a délben tartott tájékoztató előtt
fogadta el éves költségvetését Fejér Megye
Közgyűlése: mivel a város több ponton is
"érintett", Antal Lajos ismertette
az elfogadott határozat főszámait. A megyei
közgyűlés jövőre 15 milliárd forintból gazdálkodhat,
intézményfenntartóként a székesfehérvári
Szent György Kórház működtetése jelenti a
legnagyobb kiadási tételt: a jövőre tervezett
7,8 milliárdos büdzséből mintegy 1 milliárdot
fordítanak felújításra. A két dunaújvárosi
"kapcsolat" az Intercisa Múzeum,
valamint a telefonos lelkisegély-szolgáltatás.
Az előbbi esetében korrektnek, minden tekintetben
megfelelőnek tartotta a megye és a város
együttműködését a képviselő, míg a lelkisegélyre
szorulók esetéről elmondta: a két nagyvárosban
működő szolgáltatás a tavalyinál hétszázezer
forinttal több, összesen 3,2 milliós támogatást
kap a megyei büdzséből.
A DO a jövőre esedékes országgyűlésiképviselő-választásokról,
és konkrétan a helyi választási csatározásról
kérdezte Cserna Gábort, aki érdeklődésünkre
helyi ügyekre és problémákra koncentráló,
a választókat észérvekkel meggyőzni kívánó
kampányt ígért.
ny.
(Dunaújváros Online Hírek)

|