december 28. (péntek) 18:10

Ádám transzplantációja: áttörés(?)

Az a fránya kérdőjelecske csak odakívánkozik a cím végére, pedig a hír jelentős: Európa egyik legnevesebb májtranszplantációs klinikája fogadja januárban a májátültetésre váró dunaújvárosi kisfiút, Busai Ádámot.

Mosoly, ha fakad (DO-archív)

   Hűséges olvasóink bizonyára emlékeznek: először a DO számolt be tavasszal Ádám kálváriájáról. A súlyos rendellenességgel, az epeúthiány nevű betegséggel született tizenegy éves kisfiú életét - mint megírtuk, s a lényeg e szempontból változatlan - csakis májátültetés mentheti meg. A kisfiú életének megmentésére több szervezet is jelentős segítséget vállalt (mint tudósítottunk, a városban éppen úgy, mint a határokon túl), de az orvosok és a civil szervezetek körében tapasztalt jó szándék, segítség mellett valódi eredmény nem született. Eddig.
    DO néhány órája kapta az értesítést Ádám édesanyjától: Busainé Széles Gyöngyi elmondta, áttöréssel kecsegtet az a hír, miszerint egy hamburgi klinika vállalta - januárban kivizsgálja a májtranszplantációra váró fiút, s kedvező eredmények esetén az életmentő beavatkozást is elvégzik Ádámon.
Az édesanya szavait megerősítette dr. Szőnyi László, a SOTE I. számú Gyermekklinikája belgyógyász osztályvezető főorvosa. Mint a DO kérdésére elmondta, a dunaújvárosi kisfiú problémájának megismerése után fordult a Hamburgi Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikájához (a két intézmény kapcsolata nem új keletű, mondta lapunknak Szőnyi doktor). A hamburgi intézmény osztályvezető főorvosával, Martin Burdelski professzorral történt konzultációk után tegnap kapta - egyelőre csak telefonon - az értesítést: a jövő hónapban Hamburg fogadja a májtranszplantációra váró kisfiút. Dr. Szőnyi László:
   - A hivatalos, írásos értesítés ugyan még nem érkezett meg, de a lényeget már tudjuk: január második felében Ádámot várják Hamburgban. A további lépéseket és teendőket az ottani vizsgálatok eredménye dönti el. Hamburgban döntenek arról, elvégezhető-e a májátültetés Ádám esetében, és természetesen ott határoznak arról is, hogy ha igen, mikor. Egyelőre tehát semmi sem biztos, csak az, hogy megfelelő eredmények esetén Németországban végzik el a transzplantációt. Bizakodásra adhat okot, hogy a hamburgi klinika európai viszonylatban is az egyik legnagyobb tapasztalatú intézmény a gyermek májtranszplantáció terén.
   A pozitív visszajelzés - már sejthető - rengeteg feladatot/fejtörést hoz: most lesz elemi szükség a (nem utolsósorban anyagi természetű) segítségre. Mint Busainé Széles Gyöngyi lapunknak elmondta, továbbra is él az Ádám javára elkülönített számlaszám - 10404247-94449620-01090000 -, ahová várják a támogatásokat. A kedvező hírről várhatóan szerkesztőségünkön keresztül értesül az Egyesült Államokban élő, májtranszplantáción átesett Marika Müller - korábban kérdésünkre elmondta, több szervezet áll ugrásra készen a konkrét igényre várva (hát most itt van). Ádám édesanyja szerint nem elképzelhetetlen, hogy - akár a DO drótján keresztül - jelentkezik egy Hamburgban vagy a város környékén élő támogató, aki a fiút elkísérő hozzátartozók szállásgondjainak megoldásában segít. A DO-tól tudta meg a kedvező hírt dr. Bozsits Attila, a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány vezetője: mint elmondta, mind a gyűjtésben, mind a szervezésben szívesen megteszik, amit tudnak.
   Reméljük, következő cikkünk címének végéről végre eltűnik az a fránya kérdőjel.

Ny. Zs.
(Dunaújváros Online Hírek)

Kapcsolódó cikkeink:
Várjuk a csodát (05. 04.)
Összefogás Ádámért (05. 22.)
A találkozás (07. 05.)
A hamburgi egyetemi klinika

Vissza