Lehetőséget kínálnak a takarékoskodásra
A dunaújvárosi lakossági érdekvédelmi szervezetek
hosszas tárgyalást követően megállapodtak
a szolgáltatóval egy, a vízórák hitelesítését,
valamint az átalánydíjas karbantartási, ügyeleti
szerződés megkötését - szándékuk szerint
- olcsóbbá tevő lehetőségről, melyet ma fórumon
ismertettek a közös képviselőkkel.
Az ügy egy évtizedre visszatekintő
múltját ismertette elsőként a fórumon Somogyi
György, a LÉSZ önkormányzati képviselője.
Az érdekvédők és a víz- és csatornaszolgáltatást
(is) végző cég között körülbelül 5-6 hónapja
indultak újra a tárgyalások a társaság átalakulása,
ismételt önkormányzati többségi tulajdonba
kerülése kapcsán. Felmerült, hogy a szolgáltató
hajlandó egy kedvező megoldást kidolgozni
a vízórák hitelesítésére, melyhez az érdekvédők
javaslatára egy városi szintű átalánydíjas
ügyeleti rendszer kialakítását, valamint
egy új - a mellékvízmérőket alapul vevő -
elszámolási rendszerre való áttérés lehetőségét
kapcsolták hozzá.
A tárgyalások eredményeként
a társasházaknak, lakásszövetkezeteknek lehetőségük
van több, a megállapodás alapján kidolgozott
új szerződés megkötésére a szolgáltatóval.
Egyrészt: a mellékvízmérők hatévenkénti hitelesítését
- mely egyben a hitelesítést követően meghibásodás
esetére garanciát is biztosít - vízóránként
havi 36 forint + ÁFA összegért vállalja a
szolgáltató a szereléssel, bonyolítással
egyetemben, amennyiben a társasház szerződést
köt a céggel.
Átalánydíjas szolgáltatás keretében
vállalja a vízszolgáltató a csatorna, illetve
a vízrendszer hibáinak - csőtörősek, dugulások
- elhárítását egy városi szintű ügyeleti
rendszerben. Ennek díja lakásonként havonta
nettó 65 forint, melyből élő fűtéskarbantartási
szerződés esetén 10 forintot elengednek.
A lakásszövetkezetek - a megrendelés volumene
miatt - további 15 forint kedvezményt kapnak.
A vízdíjak elszámolásának új
rendszere szerint a társasházaknak lehetőségük
van arra, hogy áttérjenek a mellékvízmérők
szerinti elszámolásra. Ebben az esetben azonban
az épületnek teljes körűen vízórásítva kell
lennie, melyet - a vízrendszer állapotával
együtt - a szerződés megkötését követően
a szolgáltató ellenőriz. Így az egyes lakások
tulajdonosai a mellékvízmérők alapján fizetik
a díjat, a mérőket évente egyszer - lehetőség
szerint a radiátorokra szerelt költségosztókkal
egy időben - olvasnak majd le a szolgáltató
szakemberei, akik a rendszer időszakos ellenőrzését
is elvégzik. Így a lakástulajdonosok a korábbi
átlagfogyasztás alapján az év során előleget
fizetnek, melyet az évenkénti elszámolás
során igazítanak majd a tényleges fogyasztáshoz.
Pikóné Perjési Irén, a Hőszolgáltató
Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy
a hosszas egyeztetések során az érdekvédők
szakemberei kemény tárgyalópartnerek voltak,
így alakultak ki azok a minden szempontból
korrektnek mondható tarifák, szerződéstervezetek,
amelyekkel minden közös képviselő megismerkedhet
ügyfélszolgálatukon, illetve az illetékes
munkatársaiknál. Bíznak benne, hogy ezek
a lehetőségek nagyszámú dunaújvárosi lakóközösség
számára lesznek majd vonzóak, és sokan megkötik
majd a szerződéseket. A lehetőséggel élni
azonban nem kötelező.
Somogyi György értékelésében kitért arra,
hogy országos jelentőségűek az érdekvédők
és a szolgáltató közötti megállapodás eredményeként
létrejött új szerződésformák. Sehol máshol
nem találni olyan szolgáltatót, amelyik felvállalta
volna - ilyen módon - ezeket a feladatokat.
Az érdekvédők célja nem az volt, hogy újabb
üzleti lehetőséget teremtsen a szolgáltatónak,
hanem az, hogy anyagilag kedvezőbb helyzetbe
hozza a társasházakat, lakásszövetkezeteket
azáltal, hogy nem külön-külön kell keresniük
a megállapodás módját. Hangsúlyozta, hogy
a takarékoskodás előtérbe helyezése különösen
időszerű most, amikor a szennyvíztisztító
kapcsán idén jelentősen - ma még nem ismert
mértékben - emelkedni fognak a szolgáltatás
díjai.
A fórum résztvevői közül többen
fogalmazták meg kérdéseiket, felvetéseiket
az új szerződési lehetőségekkel kapcsolatban.
Többen adtak azonban gyanújuknak hangot -
konkrét számításokat ismertetve -: a lakóházak
korábban olcsóbban tudták ezeket a feladatokat
megoldani. Az is felmerült, hiába akar egy
ház áttérni az új elszámolási rendszerre,
ha egy-egy lakót nem tudnak rávenni a vízmérők
felszereltetésére. A válaszadók szerint a
felkínált lehetőséget minden közösségnek
a saját ismeretei, tapasztalatai szerint
kell mérlegelnie, és választania a legjobbnak
kínálkozót. Azonban az általuk ismert megoldásoknál
mindenképpen kedvezőbbek a városi szolgáltató
által kínált lehetőségek.
K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)

|