január 15. (kedd) 13:30

Nőtt a balesetek száma

Tavaly több közlekedési baleset történt, mint 2000-ben - a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint. A legtöbb balesetet a szabálytalanul kanyarodó személyautók okozták. A statisztika szerint egyre több az ittas vezető az utakon, a halálos balesetek száma is nőtt az elmúlt évben.

   A közutakon 5,7 százalékkal több személysérüléssel járó baleset történt a 2001. év első tíz hónapja alatt, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A közlekedési balesetek során tavaly 1014-en vesztették életüket, 23-al többen, mint 2000-ben.
   Az ittasan okozott balesetek száma 7,9 százalékkal nőtt 2001-ben. A múlt év első tíz hónapjában közútjainkon 15 384 személysérüléses baleset történt. A halálos balesetek 6,1 százalékkal, a súlyos sérüléses balesetek száma 3,7 százalékkal, a könnyű sérüléseseké 6,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
   A járművek a közúti forgalomban 7950 esetben ütköztek, ennek több mint a fele keresztező irányban, 27 százaléka pedig azonos irányban haladó járművek összeütközése volt. Az év eltelt tíz hónapjában 3064 olyan baleset következett be, amikor gyalogost ütöttek el, 260 esetben halálos volt a gázolás.
   A balesetek 78 százalékát személyszállító járművek, illetve vezetőik, 11 százalékát teherszállító járművek, illetve vezetőik, 10 százalékát gyalogosok okozták. Az elmúlt év azonos időszakának adataihoz viszonyítva a személygépkocsik okozta balesetek nőttek a legnagyobb mértékben.
   A járművezetők okozta balesetek elsősorban a szabálytalan irányváltoztatásból, haladásból és bekanyarodásból, a sebesség nem megfelelő alkalmazásából, és az elsőbbség meg nem adásából származtak.
   Száz balesetből 12 ittassággal függött össze. A legnagyobb mértékben Közép-Magyarországon nőtt és Nyugat-Dunántúlon csökkent az ittas vezetésből eredő balesetek száma.

(MTI)

Vissza