Közel tízezer éves városra bukkantak Indiában
Indiai régészek felszínre hozták a világ
legrégibb településének maradványait: az
Indus-völgyi civilizációhoz tartozó egykori
építmények romjai 9500 évesek, s csaknem
négyezer évvel korábbiak, mint az eddig ismert
legősibb város.
A nyugat-indiai Szúrat közelében
fekvő lelőhelyről fa- és edénydarabok, megkövesedett
csontok kerültek elő. M. M. Dzsosi indiai
tudományos és technológiaügyi miniszter sajtótájékoztatóján
elmondta: a leletek és az ásatási területen
feltárt lépcső, udvar, fürdő és templom maradványai
közül néhány darab kora megközelíti a 9500
évet, és ez azt bizonyítja, hogy igen korai
településről lehet szó.
A felszínre hozott tárgyak és a talajban
rejtőző építménymaradványok hangképe alapján
a kutatók bizton állítják: az emberi civilizáció
már több mint 9500 évvel ezelőtt kialakult
ebben a térségben. India eddigi legrégebbi
ismert és régészetileg feltárt kultúrája
a 4500 éves Harappá-civilizáció volt.
Az indiai felfedezés megváltoztathatja
a városok kialakulásáról vallott nézeteket:
a történészek eddig úgy gondolták, hogy a
legősibb városokat a sumerok emelték Kr.
e. 3500 körül Dél-Mezopotámia (a mai Irak)
területén.
(MTI-Panoráma)

|