|
Tízezer lépés
A Dunaújvárosi Főiskola vasárnap rendezte "évközi" diplomaosztó
ünnepségét. A műsorral körített jeles eseményen az intézmény tízezredik
végzett hallgatója, Bóna Ildikó is átvette diplomáját.
 |
| Búcsúdal |
A százhetven főszereplő a hagyományokhoz híven a Dunaferr
Sportcsarnok küzdőterén foglalt helyet a vasárnap délelőtti diplomaátadó
ünnepségen - a végbizonyítványhoz szükséges nyelvvizsgát az államvizsgát
tett hallgatók fele abszolválta (a többieknek két évük van a pótlásra).
A hozzátartozók így is megtöltik a lelátót, az ünnepi tanácsülés elnökségét
felállva köszöntik: az eseményen a főiskola teljes vezetése és több felsőoktatási
intézmény képviselője mellett részt vett dr. Kálmán András polgármester,
valamint dr. András István, a Dunaferr Rt. személyzeti vezérigazgató-helyettese
is.
 |
| Kitüntetett pillanat |
Elsőként dr. Kiss Endre köszöntötte a diplomaátadó ünnepség
résztvevőit: a főigazgató mérföldkőnek nevezete az eseményt, mondván, az
ünnep fényét emeli, hogy a jeles napon veheti át diplomáját a főiskola
tízezredik hallgatója.
Az ünnepi műsorban Koncz Gábor színművész szavalatának és
a Dunaújvárosi Főiskola Nőikara Könyves Ágnes vezényletével felcsendülő
pazar alkalmi összeállításának tapsolhatott a közönség, majd Gyulaffy Béláné
Dr. Berényi Mária, az intézmény tudományos főigazgató-helyettese hívta
fel köszöntőjében a végezettek figyelmét a tudás felértékelődésére és a
tanulás folyamatossá válásának kötelmeire.
A végzettek fogadalomtételét követően vehették át szakok szerint
diplomájukat dr. Kiss Endrétől a végzett hallgatók - a főigazgató személyesen
konferálta fel a tízezredik diák, Bóna Ildikó diplomaátvételét. A keceli
diáklány díszoklevelet és díszcsokrot kapott a főigazgatótól - természetesen
a végzettségét igazoló diploma mellé.
Ny. Zs.
(Dunaújváros Online Hírek)
A főiskola honlapja
Bóna Ildikó

|