A TÁRKI szerint nő a társadalmi elégedettség

A magyar népességen belül a legszegényebb és a leggazdagabb népességtized között mintegy nyolcszoros a jövedelemkülönbség - derül ki a TÁRKI friss elemzéséből. A lakosság kétharmada szükségleti szinten fogyaszt, ám a közvélemény-kutató vizsgálatai szerint 1998-tól érezhetően nő a társadalmi elégedettség.

  A TÁRKI 2001-ben tizedik alkalommal végezte el Háztartási Monitor vizsgálatát, melynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra az intézet szakemberei. Az évente kétezer, az ország lakosságát reprezentáló háztartástól felvett kérdőív alapján jövedelemeloszlási, munkaerőpiaci, megtakarítási és elégedettségi adatokat elemeztek.

   Jövedelmek
   Ma Magyarországon a legfelső és a legalsó népességtized jövedelmeinek aránya körülbelül hét és fél-nyolcszoros. A legfelső tíz százalék egy főre jutó jövedelme a nyolcvanas évek első felében négy-négy és félszer haladta meg a legalsó tíz százalék jövedelmét. Ez a mutató a nyolcvanas évek végére elérte az ötszöröst, majd egy-két év alatt mintegy hat és félszeresre nőtt. Rövid stagnálás és enyhe emelkedés után 1995-96-ban felugrott a hét és félszeresre, és azóta lényegében ezen a szinten állapodott meg.

   Osztott középmezőny
   Nálunk nagyobbak az egyenlőtlenségek, mint az erős szociális állammal rendelkező fejlett országokban (skandináv országok, Németország, Ausztria), hasonlóak, mint Franciaországban, Olaszországban, Angliában, és még mindig kisebbek, mint a gazdasági fejlettségben hozzánk legközelebb levő európai fél-periférián, Portugáliában, Görögországban.
   Az intézet szerint joggal feltételezhető, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek nagyságrendje néhány éve stabilizálódni látszik, és feltehetőleg az uniós csatlakozás sem fog változtatni ezen.
   A kilencvenes évek első felében egy gazdasági válsággal és így az átlagjövedelmek csökkenésével járt együtt. Ennek hatására a középrétegek jelentős része a szegénységhez közeli állapotra süllyedt. A lakosság felső egyharmada többnyire javította, legalábbis megőrizte jövedelmi pozícióját, a további kétharmadnak azonban romlottak jövedelmi pozíciói, anyagi életkörülményei. A lakosság kétharmada szükségleti szinten fogyaszt. A beindult gazdasági növekedés a kilencvenes évek második felében előbb megint csak ennek a felső egyharmadnak a jövedelmi pozícióit javította, és az utóbbi egy-két évben kezdte elérni az átlagos helyzetben levőket.

   Szegénység városban, faluban
   A szegények aránya a kilencvenes évek első felében nőtt, 1995-97 között érte el a maximumot, majd a kilencvenes évek végétől az évtized elejéhez hasonló szinten stabilizálódott.
   Az ezredfordulóra egyre markánsabbá vált, hogy a szegénységi kockázat igen nagy az alacsony iskolai végzettségűeknél, a munkanélkülieknél, a falusiaknál, a cigányoknál és a gyermekes családoknál. A munkanélküliség csökkenése azzal jár együtt, hogy a szegénység és a tartós munkanélküliség hovatovább azonos fogalmakká válnak.
   A kilencvenes években a városi szegénység látható jelei - koldusok, hajléktalanok - nem csökkentek, mégis a szegénységnek egyes falusi régiókban való koncentrálódása volt megfigyelhető. Tavaly a falusi szegénység növekedésével együtt a budapesti szegénységi arány enyhe növekedése volt jellemző.

    Nő az elégedettség
    A kilencvenes évek igen erős elégedetlensége a rendszerváltással összekapcsolódó válságra utalt. A TÁRKI úgy látja: 1997-98-tól kezdődően az életkörülmények minden elemében, mind az elégedettségi mutató átlaga, mind az elégedettek aránya, no. Csakhogy a növekedési ciklus első éveiben az átlagok növekedése elsősorban abból adódott - mutat rá a tanulmány-, hogy az elégedettek egyre elégedettebbek lettek, addig az utóbbi években ez a hatás megszűnt, és az átlagok azért emelkedtek, mert az elégedetlenek egyre kevésbé elégedetlenek életük alakulásával, életkörülményeikkel, jövedelmükkel.

(Index)