február 01. (péntek) 16:00


Mérhetetlen

Magyarországon csak három városban alkalmasak a műszerek arra, hogy érzékeljenek egy esetleges szmoghelyzetet, ráadásul ezek az eszközök sem teljesen megbízhatóak. Korábban a túl laza normáknak volt köszönhető, manapság nagyrészt az időjárás kegyének, hogy nem fordult elő rendkívüli légszennyezés.

   Budapest területén napi váltással csak a páros vagy a páratlan rendszámú autók közlekedhetnének, a belvárost lezárnák egy esetleges rendkívüli légszennyezés idején, s Miskolcon és Pécsett is kitiltanák a kocsikat a belső városrészekből, és korlátoznák az átmenő forgalmat. Másutt ez még elméletben sem képzelhető el: mindössze ebben a három városban létezik egyáltalán szmogriadóterv. A 10 mikronnál kisebb méretű porszemcséket azonban - az olaszországi gyakorlattól eltérően (mint ismeretes, nemrégiben szmogriadót rendeltek el az országban) - nem mérik. Helyette az összes szálló port vizsgálják, amelyben nagyjából állandó, 50-60 százalék körüli a 10 mikron alatti, a tüdőben a legmélyebbre jutó rész - állítja Bobvos János, a fővárosi műszereket eddig működtető Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fővárosi Intézetének levegőminőségicsoport-vezetője. Az összes porra vonatkozó szmogriadós készültségi határérték pedig éppen kétszer annyi, mint az Olaszországban a 10 mikron alattira vonatkozó limit.
   A szmogriadó határértéke többszörösen meghaladja az úgynevezett egészségügyi határértéket. Ez utóbbi szint alatt elvileg tartós egészségkárosodás nélkül beszívható, vagyis "tiszta" a levegő, a szmogriadós szintet elérve viszont bizonyíthatóan károsodást okoz. A krízishelyzet ritkaságának egyik oka, hogy az 1980-as években a népjóléti tárca még kétszer magasabban húzta meg a kén-, másfélszer annyiban a nitrogén-dioxid-, valamint a szén-monoxid-koncentráció szmogriadós értékét, mint amennyi - háromszori rendeletmódosítás után - a mai határérték.
   A mérőeszközökben kezelőjük sem bízik meg vakon: az adatok közül ugyanis előbb az automatikus kalibrálás alapján kiszűrik a nyilvánvalóan hibásakat, s az így készített havi összeállítást hozzák nyilvánosságra.
   A monitorhálózat részleges felújítására egy e célra nyújtott kétmillió eurós PHARE-segélyből futja. Emellett a környezetvédelmi tárca idei költségvetéséből egy-egy monitorállomás felállítását tervezi Ajkán, Dunaújvárosban és Százhalombattán.
   "Telente legalább egyszer előfordul, hogy egy-két hétig szélcsendes, magas légnyomású légköri képződmény (anticiklon) határozza meg a Kárpát-medence időjárását" - magyarázta a tipikus téli szmog előzményét Sándor Valéria, az Országos Meteorológiai Szolgálat osztályvezetője. "Az ilyen anticiklonális időjárásban egy hét alatt az egészségügyi határértékek fölé is emelkedhet a légszennyező anyagok koncentrációja, a második hét végére pedig akár a szmogkészültségi szintet is megközelítheti. Többéves adatsoron vizsgáltuk a szélsebesség és a levegőminőség kapcsolatát a budapesti mérőállomásoknál, és azt tapasztaltuk, hogy szélcsendben az egészségügyi határértéket, szeles időben annak negyedét érte csak el a szennyező anyagok koncentrációja. Nyáron pedig az ózon kialakulása függ a leginkább az időjárástól. ez 1992. augusztus 20-án például a gyenge autóforgalom ellenére is túllépte az egészségügyi határértéket.
   Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) maga is többször csökkentette a szmogriadó elrendelésére ajánlott limitet. Ugyancsak lejjebb mentek az egészségügyi határértékek, és az európai uniós szabályozás szerint porból és kén-dioxidból 2005-ig, a nitrogén-dioxidból 2010-ig nullára kell leszorítani azon napok, illetve órák számát, amikor a légszennyezettség meghaladja ezen értékeket. Ezt a szabályozást Magyarország is átvette. Noha a légszennyezettség-mérések több mint 10 százaléka évek óta meghaladja az - ez évtől kezdve 40 százalékkal csökkent - egészségügyi határértéket, a nemzeti környezetvédelmi programban nincs konkrét utalás annak 100 százalékos betartását szolgáló intézkedések finanszírozására.

*

   Dunaújvárosban remélhetően az idén felállítják a levegőszennyezettségét mérő monitorállomást, ám egy állomás adatai nem elegendőek ahhoz, hogy szmogriadót lehessen elrendelni. Ehhez legalább három állomás kellene...

(HVG-DO)


Vissza