február 08. (péntek) 19:28


Húsvétra készül az Interspar

A jövő héten zajlik az Interspar épületének műszaki átadása, valamint a hatósági átadás. A vásártérben már két hete szerelik a pultokat, pénztárakat, a nyitást a tervezetthez képest egy héttel előbbre hozták a húsvéti nagybevásárlások miatt.

   Hétfőn az épület építészeti műszaki átadása, kedden a gépészet és a villamos berendezések műszaki átadás-átvétele történik meg, szerdán pedig a polgármesteri hivatal által szervezett módon a hatósági ellenőrzések, tudtuk meg Fekete Károlytól, a fővállalkozó Grabarics Építőipari Kft. főépítésvezetőjétől. A munkák még folytatódnak a több mint tíz, más cég által elfoglalandó bérleményben, a nyitásra természetesen azok is elkészülnek.
   A hipermarket nyitását korábban március 27-ére tervezték, azonban a húsvéti nagybevásárlások miatt egy héttel előbbre hozták: március 20-ára. Addig nem készülnek el a körforgalommal kapcsolatos munkálatok, azok is a tervek szerint, a polgármesteri hivatallal történt egyeztetés, és az engedélyek szerint épülnek, azonban a tél miatt e feladatokat eleve későbbre időzítették.
Az Interspar eladóterében már állnak a hosszú polcrendszerek, a húsospultok, a hűtők, és a pénztárpultok. Már kívül-belül felkerültek a logók. A következő bő egy hónapban még lesz munka bőven, míg a gondolák megtelnek áruval.
   A hipermarket hasznos területe tízezer négyzetméter, így vélhetően - a nyilatkozásra jogosult projektmenedzsert ma nem értük el - az Interspar úgynevezett "hatezres" (az eladótér méretére utalva) áruházmodellje jelenik meg benne, ez vonatkozik az eladótér belső építészeti kialakításától kezdve az árutárolókra, a műszaki berendezéseken át az áruelrendezésre, marketingkellékekre. Az ilyen méretű Interspar áruházakban kínált mintegy harmincezerféle árucikk közel kétharmada élelmiszer, a többi iparcikk jellegű, mint például elektromos és egyéb háztartási cikk, textil-, ruházati és sportruházati termék, játék, papír- és írószer, kozmetikum, hobbi- és idénycikk. A Spar áruházláncra jellemzően, az élelmiszer-választékon belül különösen gazdag a kínálat friss árukból (zöldség-gyümölcs, tejtermék, húsáru, hidegkonyhai és cukrászati készítmények, a helyszínen frissen sütött pékáruk).

K. K.
(Dunaújváros Online Hírek)

Kapcsolódó anyagunk:
Helyiek építik az Interspart

Vissza