Globális fenyegetettség, lokális biztonság
A terrorizmus és a krinóminalisztika volt
a két központi témája annak a mai fórumnak,
amelyet a Biztonságunkért Dunaújvárosban
és térségében program keretében rendeztek
a Városházán.
 |
| Fogalommagyarázat 1. |
Az új kihívásoknak való megfeleléssel,
a nyugalom és a biztonság eszközrendszerének
összefüggéseivel foglalkozott
rövid megnyitójában
Ecsődi László országgyűlési képviselő
azon
a fórumon, amelyet az egész hónapos
eseménysorozat
záró programjaként rendeztek
a közgyűlési
teremben. A globális kihívásokra
adott és
adandó helyi válasz lehetőségeit
is érintő
köszöntő után dr. Kálmán András
polgármester
fogalmazta meg a biztonságról,
a "hirtelen
helyzetek"-re való felkészülésről
vallott
gondolatait és nézeteit: mint
elmondta, álláspontja
szerint e körbe éppen úgy beletartoznak
a
közbiztonsággal kapcsolatos kérdések,
mint
az esetleges váratlan katasztrófák
elhárításával,
következményeinek enyhítésével
kapcsolatos
teendők. Dr. Kálmán András kifejtette:
bár
a biztonsághoz kapcsolódó tudományos
igényű
szentenciákat avatott szakemberekre
bízza,
de álláspontja szerint tavaly
szeptember
11. óta megváltoztak a biztonsággal
kapcsolatos
elképzelések: sokaknak kell okosan
foglalatoskodni
azzal, hogy az emberek biztonsága
és biztonságérzete
növekedjen, foglalta össze dr.
Kálmán András.
 |
| Fogalommagyarázat 2. |
A WTC elleni terrortámadás nem
valaminek a kezdete, hanem, figyelmeztető
jel, intett a probléma sokrétű kezelésére
dr. Deák Péter, a Biztonsági és Honvédelmi
Kutatások Központjának igazgatója. Mint a
terrorizmus okait és mozgatóit elemző előadásában
elmondta, a kétpólusú világrendszer összeomlása,
a lokális konfliktusok felértékelődése és
elszaporodása sajátos esélyt adott a globalizáció
veszteseinek - az előadó szerint a terrorizmus
konkrét példáival közel egyenértékű probléma
a terrorral való fenyegetés. A csapdahelyzetből
csak együttműködésen alapuló komplex válságkezelő
programok jelenthetnek kitörési pontot, fogalmazta
meg dr. Deák Péter.
Hasonló következtetésre
jutott
"fogalomtisztázó" előadása
során
dr. Szövényi György terrorizmus-szakértő
is, aki a biztonságot sajátos,
érzékeny egyensúlyi
állapotként határozta meg a fenyegetettség
és annak elhárítása között.
A fórum második
felében - az
elhangzottakkal kapcsolatos konzultációt
követően - a lokális megoldások
kerültek
előtérbe: a közbiztonság és a
kriminálpolitika
összefüggéseiről dr. Kacziba
Antal nyugállományú
rendőr vezérőrnagy tartott elemzésekkel,
statisztikai adatokkal bőven
fűszerezett
előadást, a civil önszerveződések
szerepéről
Márton Zoltán rendőr alezredes,
az Országos
Polgárőr Szövetség felügyelőbizottsági
elnöke,
a megyei szervezet titkára szólt.
Előadásában
beszámolt a civil szervezetek
elmúlt időszakban
a közbiztonság megteremtése terén
felértékelődő
szerepéről - külön elemezve a
polgárőrség
helyét, szerepét és feladatát.
ny.
(Dunaújváros Online Hírek)
Szeptember 11. a DO-n
Háborús készülődés

|