A japán kapcsolat újabb állomása
A szigetország magyarországi nagykövete is jelen lesz azon a környezetvédelmi
tanácskozáson, amelyet holnap rendez a Dunaújvárosi Főiskola és a Japán
Nemzetközi Együttműködési Ügynökség.
 |
Ahol tud (forrás: a JICA
pápua új-guineiai honlapja) |
Mint arról a DO is beszámolt, a város felsőoktatási intézménye és a JICA (Japanese International Cooperation Agency) közötti együttműködés újabb állomásaként a közelmúltban három japán vendégprofesszor érkezett a főiskolára. A japán kormányzat támogatásával fenntartott együttműködési ügynökség - amely lényegében az egész világot behálózza, s elsősorban a harmadik világ országaiban fejt ki hatásos tevékenységet - koordinálásával megvalósuló program lehetővé teszi, hogy a Japánból érkezett professzorok három éven át kutathassanak/taníthassanak a főiskolán, tájékoztatta a DO-t dr. Kiss Endre főigazgató. A közösen kidolgozott együttműködés célja a főiskola környezetvédelmi oktatásának, valamint a főiskola, a régió és az iparvállalatok környezetvédelmi kapcsolatának fejlesztése. A program a városban már korábban is igen kiterjedt - a tudományos élet mellett ismeretterjesztő és kulturális elemeket felvonultató - japán kapcsolatrendszer újabb fontos, hosszú távú együttműködéssel kecsegtető állomása, fogalmazta meg álláspontját a DO kérdésére a főigazgató.
Az együttműködési program hivatalosan március 6-án, szerdán
délután két órakor, bensőséges ünnepség keretében kezdődik a főiskolán:
az eseményen részt vesz Kazuo Matsumoto, Japán magyarországi nagykövete,
valamint Toshimasa Takashima, a JICA magyarországi elnöke. Dr. Kálmán András
polgármester és dr. Kiss Endre főigazgató köszöntője után a japán vendégek
előadása következik, majd a Dunaferr Rt. és a város környezetvédelmi helyzetéről/állapotáról
hallhatnak összefoglalót a résztvevők.
(Dunaújváros Online Hírek)
Japán napok Dunaújvárosban
Japán csodák Dunaújvárosban
A JICA központi honlapja (angol)

|