A tettek programja
A környezetvédelmi oktatás fejlesztését és
az intézmény, a régió, valamint az ipar környezetvédelmi
kapcsolatának fejlesztését célzó japán-magyar
program kezdődött ma a Dunaújvárosi Főiskolán.
 |
| Hivatalos |
Ünnepélyes keretek között került
pont egy több évtizede formálódó kapcsolat
új, eddig legteljesebb fejezetének végére.
A japán kormányzati támogatással működő világhálózat,
a JICA (Japanese International Cooperation
Agency - Japán Nemzetközi Együttműködési
Ügynökség), valamint a Dunaújvárosi Főiskola
partnerkapcsolatának fontos állomásaként
három vendégprofesszor érkezett a közelmúltban
a főiskolára, ma pedig immár hivatalosan
is zászlót bontott az Emberi erőforrások
fejlesztése a környezetvédelem hatékonyságának
javításáért Dunaújvárosban című, közösen
előkészített program. (A hároméves program
felépítését, céljait és főbb területeit/irányait
külön mellékletben közli a DO.)
A program hivatalos
nyitányát
jelentő ma délutáni eseményen
részt vett
és rövid előadást tartott Kazuo
Matsumoto,
Japán magyarországi nagykövete,
valamint
Toshimasa Takashima, a JICA magyarországi
elnöke. A vendégeket dr. Kiss
Endre, a főiskola
főigazgatója köszöntötte, majd
dr. Kálmán
András vázolta a város környezetvédelmének
történetét. A polgármester kitért
a települések,
nagyvállalatok és oktatási/tudományos
műhelyek
közti együttműködés fontosságára,
s megjegyezte:
a csatlakozás küszöbére érkezett
Magyarországnak
éppen a környezetvédelem területén
kell rengeteg
feladatot elvégeznie az uniós
szint megközelítéséig
- s az a magas szintű tudományos
háttér,
amelyet éppen a most indítandó
program reprezentál,
serkentheti a problémák megoldását.
Az együttműködés
fontosságát
emelte ki expozéjában Kazuo Matsumoto
is:
a szigetország magyarországi
nagykövete emlékeztetett
a tavaly augusztusban született
japán-magyar
kormányközi megállapodásra, amely
lehetőséget
teremtett a mostani program elindításához,
megemlítette a három vendégprofesszor
részvételének
jelentőségét, ugyanakkor reményét
fejezte
ki, hogy a környezetvédelem problémája
nem
áll meg az intézményi kutatás
szintjén (e
szándékot demonstrálandó a nagykövet
a délután
folyamán találkozott Tóth Lászlóval,
a Dunaferr
Rt. vezérigazgatójával is).
 |
| Tudományos |
A hivatalos programból a tudományos
előadásokba való átmenet jegyében tartott
előadást dr. Kiss Endre a mai ünnepségen.
A főiskola főigazgatója áttekintette az intézmény
és a különféle japán intézetek mély, széleskörű
és tartós kapcsolatát - az első kapcsolatfelvétel
pontosan két évtizede, 1982-ben történt -,
amely a szakértők, kutatók, tanárok cseréjéből
mostanra közös, mind a főiskola, mind, közvetve,
az egész magyar felsőoktatás és nem utolsósorban
a város számára is értékes programban csúcsosodik.
A "tettek programját"
Hideo Oucsi professzor, az együttműködés
Japánból érkezett vezető szakértője
(a Japán
Energia Társaság tagja, a Hokkaidoi
Egyetem
docense és a Cukubai Környezetvédelmi
Kutatóintézet
részlegvezető igazgatója) foglalta
össze.
Tettek programja: a projekt angol
elnevezése
- Development for Environmental
Engineer
at College of Dunaújváros - a
DEED/TETT betűszót
adja ki). A jellemzően a környezetterhelés
csökkentését, a környezetvédelmi
részprogramok
koordinálását és az intézményi
együttműködést
célzó program fejezeteiről szólt
- rövid
történeti áttekintés után - Shozaburo
Kyushin
professzor, a JICA vízszennyezés-megelőzés
területén kiemelkedő tevékenységet
végzett
szakértője, valamint Yutaka Mizuta
professzor,
akinek az energiamegtakarítás
és az ipari
anyagok újrafelhasználása a vezető
kutatási
területe. A tudományos program
végén a város
és a Dunaferr környezetvédelmi
helyzetéről
hallhattak rövid áttekintést
a vendégek.
A zászlóbontás persze
nem állt
meg a - tényleg csak egyetlen
példa - frekvenciaanalizáló
műszerről szóló korreferátumnál:
a ma hivatalosan
elkezdődött program koordináló
testülete
holnap máris megkezdi munkáját.
Ny. Zs.
(Dunaújváros Online Hírek)
Felépítés, célok, irányok
JICA online
A főiskola honlapja

|