Minden héten agyonvernek egy asszonyt
Szexuális erőszak, a verés, a megalázottság és a félelem. Ezeknek a bűntények
a többsége zárt ajtók mögött zajlik. Ezért megbecsülni sem lehet azoknak
a noknek a számát, akiknek életében mindennapos jelenség az otthoni terror.
Egy büntetőjogász kutatásai során megdöbbentő eredményre jutott: hazánkban
minden héten meghal egy nő férje bántalmazása miatt.
A büntetőjogász dr. Morvai Krisztina két éven át kutatta a feleségbántalmazás és gyermekekkel szembeni erőszak jelenségét. Ennek során több mint ötven mélyinterjút készített bántalmazott nőkkel, gyermekeikkel, bántalmazó férfiakkal és az ügyeikkel foglalkozó szakemberekkel. Ezen túlmenően több száz rendőrségi és bírósági aktát elemzett. Munkájában a jogásznő bemutatja a bántalmazás természetrajzát; a lelki terror, a tettleges bántalmazás és a házasságon belüli nemi erőszak jellegzetességeit, összefüggéseit, illetve hatásait.
A kutatás eredményeképpen kiderült, hogy Magyarországon a
halállal végződő erőszakos bűncselekmények 75 százalékában
az áldozattal tulajdon családtagja, illetve hozzátartozója végez. Tízből
hatszor pedig házas- vagy élettársa oltja ki életét.
A diplomás férj jobban vigyáz
Ez annyit jelent, hogy minden héten férje erőszakának esik
áldozatul egy feleség. Ami még megdöbbentőbb, hogy a családon belüli erőszak
a társadalom számára elfogadott, valójában a mindennapi élet szerves részévé
vált.
A pszichikai terror és a verés tekintetében - a kutató szerint
- nincs különbség a szakmunkás és a diplomás emberek között, a gyilkosságokban
azonban igen, hiszen az okosabb ügyel, hogy áldozata ne haljon bele a móresbe.
Magyarországon egy nőnek nyolcszor akkora esélye van arra,
hogy az élet- illetve házastársa öli meg, mint arra, hogy egy idegen: rabló-
vagy kéjgyilkos - állítja a szakember.
A „háztáji brutalizmus" okai
A szakember szerint az okok egy furcsa ellentmondásban keresendők:
megváltoztak a családon belüli szerepek, de még él az archaikus családtípus.
A legnagyobb bajt abban látja a kutató, hogy a társadalom elfogadja a családon
belüli erőszakot, úgy tesznek, mintha semmit sem vennének észre. A terror
így házon belül marad.
(RTL Klub Online)

|