március 07. (csütörtök) 22:00

Inkubátorházra - százmilliót

Százmillió forintot nyert a Széchenyi Terv pályázatán a dunaújvárosi Innopark Kht. A Gazdasági Minisztériumtól kapott támogatással együtt pályázati forrásból több mint 127 millió forintot fordíthat az inkubátorház megvalósítására az innopark.

   A hírt ma délután sajtótájékoztatón jelentette be Cserna Gábor, a Fidesz-MPP dunaújvárosi elnöke, valamint Illéssy István, az Innopark Kht. ügyvezető igazgatója: a Széchenyi Terv pályázati rendszeréhez benyújtott, technológiai inkubátorház megvalósítását célzó pályázat százmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Gazdasági Minisztériumtól. Cserna Gábor a február 28-án született döntésről szólva elmondta: az önkormányzati kht. pályázati sikere az egyik a sorban - például a körforgó vagy a stadion-beruházás mellett -, amely a kormányzat gazdaságélénkítő programja keretében Dunaújvárosnak jutott.
   Cserna Gábor még egy bejelentést tett a mai tájékoztatón: a Fidesz helyi szervezete és önkormányzati frakciója mindent megtesz annak érdekében, hogy a város kulturális szférája méltóképpen mutatkozzék be a Művészetek Völgye 2002-es fesztiválján, Taliándörögdön. A lehetőségekről szólva a helyi elnök elmondta: a kultusztárca segítségét is kérni fogják a nagyszabású nyári program sikeres lebonyolításához.
   De vissza az inkubátorházba: beruházásra való sikeres pályázathoz a kormányzati és az önkormányzati források összehangolására volt és van szükség, állította Illéssy István, aki megköszönte a város közgyűlése, valamint dr. Dorkota Lajos országgyűlési képviselő támogatását, aki - Illéssy szavaival - a kezdetektől segítette a szakmailag makulátlan pályázat sikerét. A három-négy éve érlelődő tervre - amelynek első fázisa német-magyar együttműködés keretében, német segítséggel készült megvalósíthatósági tanulmányban öltött testet - három helyre nyújtott be pályázatot a kht. A Közép-Dunántúli Régió pályázatán 10, a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanácstól 17,25 milliós vissza nem térítendő támogatást nyert a program - ezt egészíti ki a Széchenyi Terv kiírásában elnyert tétel. A DO kérésére válaszolva Illésy István vázolta: a már meglévő források - amelyek a teljes költség körülbelül kétharmadát teszik ki - elegendőek a program elindításához. A tét a volt szovjet laktanya legnagyobb legénységi épületének átalakítása - a végeredmény egy, a kezdő vállalkozások, magas szintű technológiát igénylő termelők/szolgáltatók segítésére alkalmas, korszerűen felszerelt műhelyeknek - igény szerint akár laboratóriumoknak -, valamint kiegészítő egységeknek (irodák, öltőzők, tárgyalók) otthont adó inkubátorház lesz. A segítés módozatai között a kedvezményes bérleti díjat, a vállalkozások működtetéséhez szükséges szolgáltatások letelepítését, valamint korszerű intézményi számítógépes rendszert - s nem utolsósorban a már meglévő honlap fejlesztését - ígérte Illéssy István.
   A program ütemezéséről a kht. vezetője elmondta: már meglévő építési engedélyek mellé heteken belül elkészül a tenderterv és a közbeszerzési eljárás szövege, optimális esetben nyár elején kezdődhet a beruházás - az inkubátorház elkészültének vállalt határideje 2003. március 31. A majdani felhasználók kiválasztása, a bérlők felkutatása a beruházással párhuzamosan folyik - hiszen közös érdek, hogy az inkubátorház átadása és a tevékenységek elindítása egy időben történjék.

Ny.
(Dunaújváros Online Hírek)

Az Innopark Kht. honlapja

 

Vissza